Raluca Prună bemutatta a korrupcióellenes stratégiát

A korrupció elleni harc nemcsak az állam, hanem minden egyes állampolgár felelőssége – hangoztatta Raluca Prună, a kormány igazságügyi minisztere pénteken, amikor bemutatta az ország 2016-2020-as időszakra szóló korrupcióellenes stratégiájának tervezetét.

MTI

2016. augusztus 12., 15:212016. augusztus 12., 15:21

2016. augusztus 12., 15:322016. augusztus 12., 15:32

A tárca 90 közintézmény, civil szervezet és vállalkozás bevonásával dolgozta ki a stratégiát, amelyet június közepén honlapján nyilvános közvitára bocsátott. A javaslatok nyomán kidolgozott kormányhatározat tervezetét ismertette pénteki sajtóértekezletén a miniszter.

Elmondta: Románia az utóbbi években figyelemre méltó eredményeket ért el a korrupcióellenes harc terén, jól működő igazságszolgáltatása van, ami „egyeseket kétségbe ejt”. Az előző négyéves időszak kiértékelése azonban arra a következtetésre juttatta a tárcát, hogy a nagy sajtóvisszhangot keltő ügyészségi leleplezések elrettentő hatása önmagában nem elég: a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, elsősorban a közbeszerzések terén. Az utóbbi négy évben évente 3500-4000 korrupciós ügyben hoztak ítéletet a román bíróságok, ám az elkövetők által okozott kárnak alig töredékét sikerült behajtani.

Prună rámutatott: a következő négy évben az „átláthatóság kultuszát” akarják kifejleszteni a romániai hivatalokban. A korrupcióellenes stratégia megvalósítása 100 millió euróba kerül, az összeget az állami költségvetésből, és uniós támogatásból fedeznek. Ez az összeg alig ötöde annak a félmilliárd eurónak, amit a korrupciós ügyek vádlottaitól foglaltak le egyetlen év alatt – jegyezte meg. A stratégia költségei között szerepel például az, hogy minden 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató hivatalnak évi legalább 200 ezer eurót kell költenie az átláthatóságra, folyamatosan frissített internetes honlapot kell működtetnie.

A stratégia célkitűzései között szerepel az, hogy a közbeszerzéseknél elkövetett csalások száma négy év alatt a jelenlegi felére csökkenjen, és a román közigazgatás 80 százalékában számolják fel az érdek-összefonódásokat. A stratégia különböző paramétereket vezet be, amelyek időszakos ellenőrzésével nyomon követik annak eredményességét, és szabványosítják a közérdekű információk közzétételét. A minisztériumoknak, a központi és helyi közigazgatási szerveknek három hónap áll rendelkezésükre, hogy bevezessék a stratégia előírásait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát