Őrizetben a volt forradalmárügyi államtitkár

Őrizetbe vette csütörtökre virradóra a legfőbb ügyészség Adrian Sandát, a forradalmárok ügyeirét felelős államtitkárság menesztett vezetőjét és további hat személyt a kenőpénzért kibocsátott forradalmári minősítések ügyében indított nyomozás részeként.

Balogh Levente

2016. november 17., 16:392016. november 17., 16:39

2016. november 17., 16:462016. november 17., 16:46

Sandát még szerdén délután állította elő az ügyészség, majd többórás kihallgatást követően 24 órára őrizetbe vették. Az ügyészség 30 napos előzetes letartóztatásukat javasolta, erről csütörtökön kellett az illetékes bíróságnak döntenie.

Mint megírtuk, a legfőbb ügyészség munkatársai szerdán 21 bukaresti, valamint Ilfov, Vrancea, Brassó. Beszterce-Naszód és Krassó-Szörény megyei helyszínre szálltak ki a különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása és okirat-hamisítás gyanúja miatt indított akció során. Az érintett intézmények között ott van a forradalmár minősítés odaítélésére jogosul két intézmény, az 1989 decemberi forradalom résztvevőinek ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottság, valamint az 1945 és 1989 között a kommunsita rendszer ellen harcolók érdmeinek elismerésére létherohozott államtitkárság is. Emellett megyei forradalmárszervezetek székhelyén is házkutatást tartottak.

Az ügy a két évvel ezelőtt, a forradalmárok jogállását szabályozó 2004/341-es jogszabály módosítására elfogadott 2014/95-ös sürgősségi kormányrendelethez kapcsolódik, amely létrehozott egy új forradalmár-kategóriát, azokét, akik meghatározó szerepet játszottak 1989. december 14-e és 22-e között a forradalom győzelmében. A rendelet értelmében ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik életüket kockáztatták az elnyomó hatalom fegyveres erejével folytatott összetűzésekben, elfoglaltták és védelmezték a totalitárius rendszer kiemelt fontosságú objektumait, de csak azokon a településeken, ahol a diktátor meneküléséig ezen cselekedetek és összecsapások nyomán embereket öltek meg, sebesítettek meg vagy ejtettek foglyul.

A közvádlói hatóság szerint a titulus megszerzése érdekében többen is pénzt vagy egyéb javakaat ajánlottak, illetve adtak a két állami intézmény egyes munkatársainak. A 2015. január elsejétől hatályba lépett módosítás nyomán a forradalom meghatározó szereppel bíró harcosa címmel rendelkező személyek havi 2020 lejes pótlékot kaptak. Az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a címet eddig megkapó 3505 személy nagy része nem felelt meg a módító határozatban foglalt kritériumoknak, így csakis úgy kaphatták azt meg, hogy kenőpénzt fizettek az illetékes intétmények munkatársainak.

Kiszivárgott infirmációk szerint a vesztegetők 1500 és 5000 euró közötti összeget fizettek a forradalmári minősítésért. A Dacian Cioloş miniszterelnök által még szerdán menesztett sandát azzal is gyanúsítják, hogy alaptalanul és törvénytelenül nyilvánította Dévát, Herkulesfürdőt, Buzăut, Brăilát és Târgoviştét olan várossá, ahol a forradalmi események során embereket öltek meg vagy ejtettek foglyul. Ezen városokban 290 személy esetében merült fel az alapos gyanú, hogy kenőpénz fejében részesülhettek a forradalmárokak járó kedvezményekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét