Oprea meglebegtette lemondását

Meglebegtette szenátori mandátumáról való lemondását Gabriel Oprea volt belügyminiszter azt követően, hogy közfelháborodást keltett a szenátus hétfő esti döntése, amellyel elutasították az ellene gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indítani kívánt bűnvádi eljárás engedélyezését.

Balogh Levente

2016. szeptember 22., 18:192016. szeptember 22., 18:19

Oprea szerda este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt: hamarosan, még a decemberi parlamenti választások előtt lemond parlamenti mandátumáról, és nem politizál tovább. Úgy véli, annak ellenére, hogy a pártok többsége mellette szavazott, úgy kellett volna eljárnia, mint az első hasonló alkalommal, amikor a belügyi tárca belső hírszerzésének pénzügyi visszaélései miatt kívánt bűnvádi eljárást indítani ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), és arra kellett volna kérnie szenátortársait, hogy szavazzák meg a DNA kérését.

Oprea mindazonáltal sérelmezte, hogy annak ellenére is gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, hogy szolgálati autójának hátsó ülésén ült, amikor az egyébként törvénytelenül igénybe vett rendőri kíséretének egyik tagja, egy motoros rendőr halálos balesetet szenvedett.

Oprea egyébként nem várt helyről kapott erkölcsi támogatást: Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke ugyanúgy érvelt, mint a volt belügyminiszter: szerinte Oprea lesz az első utas, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak meg egy közúti baleset kapcsán. Úgy vélte, a szenátus rosszat tett Opreának azzal, hogy kiállt mellette, a szavazás olyan csapda volt, amelybe a Szociáldemokrata Párt (PSD) is beleesett, a szavazás eredményét pedig a kampányban a már ismertté vált „A korrupció öl\" szlogennel fogják felhasználni.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea nem volt hasonlóan barátságos, annak ellenére sem, hogy az Oprea által létrehozott, azóta a PMP-be beolvadt Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) évekig biztosította a parlamenti többséget a szociáldemokraták számára. Dragnea leszögezte: a PSD nem indítja parlamenti listáján Opreát a decemberi választásokon.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csütörtökön új szavazást kért az ügyben. Liviu Dragnea közölte: egyetért a kezdeményezéssel.

Mint arról beszámoltunk, a DNA szerint Oprea jogtalanul igénybe vett kísérettel közelekedő konvoja a politikus utasítására a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. Oprea így közvetve hozzájárult ahhoz, hogy október 15-én este a konvojt felvezető motoros rendőr, Bogdan Gigină halálos balesetet szenvedett, miután nagy sebességgel belehajtott a gázművek által az úttesten kiásott gödörbe. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut