Népszavazást akar. Anamaria Gavrilă szerint a polgároknak kell véleményt nyilvánítaniuk arról, hogy Romániának támogatnia kell-e Ukrajnától
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
2025. augusztus 22., 12:282025. augusztus 22., 12:28
2025. augusztus 22., 13:282025. augusztus 22., 13:28
Gavrilă bírálta a hatóságok döntését, és közölte: azért akar népszavazást, hogy „tisztázzák a nemzet akaratát a külföldi segítségnyújtás folytatásával kapcsolatban”.
„A védelmi minisztérium bejelentése, miszerint Románia teljes mértékben támogatja Ukrajnát, ezzel országunkat a regionális biztonság frontvonalába helyezve, veszélyes eszkalációt jelent a regionális konfliktusban való közvetlen részvétel terén” – szögezte le a szélsőjobboldali párt elnöke.
Hozzátette, hogy
„Túl mélyen belekeveredtünk ebbe a helyzetbe. A románokat figyelmen kívül hagyták: az Ukrajnának nyújtott segítséget elrejtették a hivatalos retorika mögött, míg a helyi gazdák és a hátrányos helyzetű közösségek támogatás nélkül maradtak. (...)
Javasoljuk egy népszavazás szervezését, amelyben a románokat közvetlenül megkérdezik, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás még mindig összhangban van-e a nemzeti prioritásokkal” – hangsúlyozta Gavrilă.
A védelmi minisztérium csütörtökön kijelentette, hogy „Románia megbízható és aktív szövetséges a NATO keleti szárny védelmében, és továbbra is elkötelezett az Ukrajnának nyújtott többdimenziós és fenntartható támogatás mellett, szoros együttműködésben a Szövetséggel és az Európai Unióval”.
„Románia tisztában van a szövetségesei által a biztonsági garanciákkal kapcsolatban hozott összes döntéssel, és részt vesz azok meghozatalában. A jelenleg folyó értékeléseket olyan döntésekkel fogják hivatalossá tenni, amelyek megfelelnek a nemzetközi szerződéseknek és a hatályos jogszabályoknak” – közölte a minisztérium.
Amikor az Antena 1 csatornán csütörtökön este megkérdezték, hogy mi a kormány álláspontja azzal kapcsolatban, hogy egyes európai vezetők arra kérik az Egyesült Államokat, hogy küldjön F-35-ös harci repülőgépeket Romániába az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák részeként, a kormányfő emlékeztetett: Románia álláspontja az, hogy nem küld csapatokat Ukrajnába.
„Mint tudják, az elmúlt hónapokban, amikor felmerült a kérdés, hogy biztonsági garanciákat nyújtsunk-e a tartós ukrajnai béke elérése érdekében, Románia legalább két dolgot egyértelműen kijelentett. Nem küldünk csapatokat, egyáltalán nem veszünk részt egy esetleges, csapatok bevetésével járó garanciavállalásban az ukrán területen. Ez egy nagyon egyértelmű álláspont volt.
Ma légi járőrözést végeznek repülőtereinkről, légi rendészeti feladatok során figyelik a Fekete-tengeren zajló eseményeket, közös katonai gyakorlatokat tartanak, és ez lehetne Románia hozzájárulása az Ukrajnában való tartós béke biztosításához. Katonai bázisainkat a NATO szövetségesek rendelkezésére bocsátjuk” – mondta a miniszterelnök.
Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!