Fotó: Rheinmetall
Románia 328 millió eurós szerződést kötött a Rheinmetall AG-vel az ország légvédelmi tüzérségi rendszereinek felújítására – jelentette be a német fegyvergyártó pénteken sajtóközleményben.
2023. december 22., 15:562023. december 22., 15:56
Az üzlet részeként a Rheinmetall négy légvédelmi rendszert szállít, valamint kiképzést, pótalkatrészeket és egyéb szolgáltatásokat biztosít. Két rendszert a következő két évben, két másik rendszert pedig három éven belül kell leszállítani.
– áll a vállalat sajtóközleményében.
„Ez az első jelentős megrendelés a román kormánytól kibővíti jelenlétünket Közép-Európában. Ez is alátámasztja a Rheinmetall szerepét a földi telepítésű légvédelmi rendszerek vezető gyártójaként. Emellett a megrendelés megerősíti az EU és a NATO védelmi képességeit Európa keleti szárnyán, aminek nagyon örülünk” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke.
A megrendelt rendszerek mindegyike tartalmaz egy Oerlikon Skymaster TLCN nevű tűzvezető rendszert, egy X-Band Tactical Acquisition Radar 3D (X-TAR3D) nevű nyomkövető radart, hat darab GDF009 TREO Oerlikon Twin Guns nevű 35 mm-es löveget és két teherautót a tűzvezető rendszer és a nyomkövető radar szállítására.
A Rheinmetall áprilisban közölte, hogy Szatmárnémetiben katonai karbantartó és logisztikai központot épít az ukrajnai háborúban használt fegyverek karbantartására.
A magyar olvasó számár a Rheinmetall neve ismerősen csenghet, hiszen Magyarország ettől a cégtől vásárolt Lynx, azaz Hiúz páncélozott gyalogsági harcjárműveket, illetve beszállt a Rheinmetallal közösen a Panther, azaz Párduc harckocsik fejlesztésébe. Emellett légvédelmi rendszereket is vásárol a cégtől.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.
A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.
Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.
A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
szóljon hozzá!