Nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni oltást a román egészségügyi miniszter, de jobb tájékoztatást ígér

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni oltást Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, de azt ígéri, hogy hamarosan tájékoztató kampány indul, amely választ ad az emberekben felmerülő kérdésekre.

Krónika

2022. január 10., 09:512022. január 10., 09:51

„Meglátásom szerint nem lesz kötelező az oltás Romániában. Nem hiszem, hogy lesz egy olyan felsőbb álláspont, amely kötelezővé tenné az oltást Romániában” – fogalmazott a tárcavezető az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti műsorában.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az oltás megvéd a betegség súlyos formáitól, éppen ezért továbbra is azt ajánlja az időseknek és más kockázati csoportoknak, oltassák be magukat,

hogy elkerülhetővé váljon a sok haláleset, illetve az egészségügyi rendszer túlterhelése.

korábban írtuk

A 12 évesnél idősebb gyerekek 40 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltást Romániában
A 12 évesnél idősebb gyerekek 40 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltást Romániában

A 12–15 éves és a 16 évesnél idősebb gyerekek nagyjából 40 százaléka vette fel mostanáig a koronavírus elleni oltást – vont mérleget Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Rámutatott: a romániai kórházak intenzív terápiás osztályain fekvő fertőzöttek körében, illetve a vírussal összefüggésbe hozható elhalálozások esetében tízből kilenc személy nem vette fel az oltást

Idézet
Erősen ajánlom az oltást, de nem hiszem, hogy a kötelezővé tétel megfelelő lenne, legalábbis a mi országunkban. Úgy hiszem, hogy inkább a tájékoztatáson kell dolgoznunk.

Jövő héten látni fogják, hogy tájékoztató csomagok lesznek az oltásról, amelyek válaszokat adnak az emberek kérdéseire” – jelentette be Alexandru Rafila.

korábban írtuk

Kötelezővé válik a védőoltás az 50 évnél idősebbek számára Olaszországban
Kötelezővé válik a védőoltás az 50 évnél idősebbek számára Olaszországban

Az olasz kormány azonnali hatállyal kötelezővé tette az új típusú koronavírus elleni védőoltás felvételét minden, 50 év fölötti személynek – derül ki a hivatalosan szerda este közzétett rendeletből.

Az egészségügyi miniszter ugyanakkor arról is beszélt, hogy Romániában elkezdődött a COVID-19 világjárvány ötödik hulláma,

és jelenleg az omikron-változat szórványos terjedése tapasztalható, de a becslések szerint egy-két héten belül tartós közösségi terjedés várható.

„Korábban napi néhány száz új eset volt, most napi néhány ezer van, és bár a helyzet az utóbbi 4–5 napban stabilizálódni látszik, korántsem jelenti azt, hogy a dolgok visszatértek a normalitásba. 

Idézet
Az egyik leggyorsabb növekedési tendenciát regisztráljuk Európában, és most nem csak az Európai Unióról beszélek;

a második vagy harmadik helyen állunk, tehát még nincs okunk a lazításra, hanem éppen ellenkezőleg, rendkívül óvatosnak kell lennünk. Abban reménykedünk, hogy ezek az újonnan regisztrált esetek nem terhelik le az egészségügyi rendszert” – idézte Rafila nyilatozatát az Agerpres. Arról is beszámolt, hogy

az omikron-vírustörzs által okozott fertőzésnek van két tipikus tünete a többi, általános covid-tünet mellett, éspedig „a kevésbé intenzív, inkább egyfajta viszketésnek érzékelt torokfájás és az éjszakai heves izzadás”. A többi tünet az aszténia, izomfájdalmak, láz, néha emésztési zavarok.

„Legalább annyira aggódom, mint a delta-változat esetében, ahol szintén megmaradt a vírus patogenitása. Nagyon komoly viták folynak a törzs alacsonyabb patogenitásáról, de egy alacsonyabb patogenitás is az egészségügyi rendszer összeomlását eredményezheti, ha nagyobb esetszámmal társul” – mondta Rafila.

Rámutatott azonban, hogy ebben a hullámban több olyan dolgot meg lehet tenni a járvány megfékezésére, amit az eddigi hullámok során nem tettek meg.

Ezen intézkedések egyike a teszteléshez való hozzáférés megkönnyítése a tesztelési pontok számának növelésével a jelenlegi néhány százról néhány ezerre.

„Van egy másik dolog is: e hónap végétől innovatív antivirális szerek állnak majd rendelkezésünkre, amelyeket azonban csak olyan betegeknek fogunk beadni, akiknél fennáll a betegség súlyos formáinak kockázata” – magyarázta az egészségügyi miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására

Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására
2025. július 31., csütörtök

Nyugat-nílusi vírus okozott megbetegedést Erdélyben is, három új esetet jelentettek

Idén június 2-ától július 31-éig három megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Nyugat-nílusi vírus okozott megbetegedést Erdélyben is, három új esetet jelentettek
2025. július 31., csütörtök

Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásával vagy felmondásával fenyeget a bírák fóruma

Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásához vagy felmondásához vezethetnek a nyugdíjuk összegével és a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban kilátásba helyezett módosítások a Romániai Bírák Fóruma (AFJR) szerint.

Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásával vagy felmondásával fenyeget a bírák fóruma
2025. július 31., csütörtök

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
2025. július 31., csütörtök

Nicușor Dan elismerte: Romániában még mindig létezik diszkrimináció

A román társadalomban még jelen van a diszkrimináció és jellemző a problémák felvállalásának hiánya – jelentette ki Nicușor Dan államelnök csütörtökön.

Nicușor Dan elismerte: Romániában még mindig létezik diszkrimináció
2025. július 31., csütörtök

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában

Az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában, előbbi számos áfacsalási ügyben érintett – jelentette ki Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze.

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában
2025. július 31., csütörtök

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak

A korrupciós ügye miatt lemondott volt miniszterelnök-helyetteshez, Dragoș Anastasiuhoz hasonló helyzetben lehet Ciprian Șerban közlekedési miniszter is: a tárcavezető a gyanú szerint hatszor adott kenőpénzt, mielőtt ügyészségi feljelentést tett volna.

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak
2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában