Tovább húzzák. A PNL még mindig a későbbi időponthoz ragaszkodna, a PSD viszont szeptemberben akar választásokat
Fotó: Gergely Imre
Marcel Ciolacu miniszterelnök ultimátusmszerű felszólítása ellenére sem támogatja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) azon törekvését, hogy szeptemberben tartsák meg az államfőválasztást.
2024. június 23., 22:052024. június 23., 22:05
Mint arról beszámoltunk, Ciolacu – aki egyben a PSD elnöke – a pénteki kormányülésen szólította fel Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy dolgozza ki az álalmfőválasztás időpontjának kiírására vonatkozó kormányrendeletet, arról pedig a jövő héten dönt majd a koalíció, hogy szeptember 15-én vagy szeptember 29-én rendezik majd meg az első fordulót.
A PNL azonban továbbra sem akar engedni a koalíciós partnernek, ennek nyomán az értesülések szerint újabb alternatív időpontot javasoltak: az első fordulót október 27-én, a másodikat pedig november 10-én tartanák meg.
Felszólította Marcel Ciolacu miniszterelnök a pénteki kormányülésen Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy dolgozza ki az államfőválasztás időpontjára vonatkozó rendelettervezetet.
„A romániai polgárok nem akarnak augusztusi kampányt, ezt figyelembe kell vennünk. A belügyminiszter nem írhat 15-ikét vagy 29-ikét (a rendeletbe – s szerk.), ez Ciolacu erőfitogtatása volt. Ciolacutól megszokhattuk, hogy néha vannak kirohanásai. Ciolacu azt mondta: a PNL miniszterei azt teszik, amit én mondok, és Predoiu miniszter úrnak azt mondta: gyorsan dolgozd ki a kormányrendeletet, és terjeszd be, mert a törvény azt mondja, hogy terjeszd be, két dátummal” – ironizált a miniszterelnök utasítása kapcsán Daniel Fenechiu, a PNL szenátusi frakcióvezetője a Digi 24 hírcsatornának.
Erre Adrian Țuțuianu szociáldemokrata párti helyettes kormányfőtitkár hívta fel a PNL figyelmét.
„A PSD álláspontja szerint a választások szeptemberben esedékesek, ahogy azt a koalíciós megállapodás rögzíti, a vita pedig csak aláássa a koalíciós partnerek közötti bizalmat. A választási kampány augusztus második felében kezdődik, és nem hiszem, hogy bárkit is zavarnának a vetélkedő politikai szereplők. A miniszterelnök vezeti a kormányt, a koalíció hozza a politikai döntéseket, nincs két PNL-es illetve PSD-s kormányunk. A koalíciót nem csak Ciucă úr tartja össze, hanem a partnerekbe vetett bizalom” – mondta Țuțuianu a PNL elnökére utalva.
A nyilatkozatpárbaj előzménye, hogy
Mint arról beszámoltunk, a vita annak nyomán pattant ki, hogy a PNL felvetette: az előzetesen rögzített szeptember helyett később, akár a novemberben esedékes parlamenti választásokkal azonos időpontban kellene megtartani az államfőválasztást.
A PSD viszont ragaszkodik a szeptemberi időponthoz.
Szociáldemokrata források a HotNews portálnak arról beszéltek:
A PNL arra hivatkozik, hogy ha az eredetileg tervezett szeptember 15-i időpontban tartanák meg az elnökválasztás első fordulóját, az megzavarná a tanévkezdést, másrészt az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) több ideje lenn felkészíteni a választási bizottságok tagjait, így elkerülhetőek lennének a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásokon tapasztalt rendellenességek.
Az értesülések szerint ugyanakkor a valós ok az, hogy
A PNL szavazói ugyanis jobbára városi, középosztálybeli polgárok, akik a szeptemberim időszakban általában valahol külföldön nyaralnak, így nem foglalkoznak a választásokkal.
A PSD szavazótábora ugyanakkor inkább vidéki, szerényebb anyagi lehetőségű emberekből áll, ráadásul sokkal jobban is mozgósítható.
Kiszivárgott források szerint
A PNL azonban erre az esetre kilátásba helyezte a kilépését a kormányból.
Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.
Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.
A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.
Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.
A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.
szóljon hozzá!