Nelu Tătaru: nem tudom, hogy Románia megengedhet-e magának még egy bezárást

Nelu Tătaru: nem tudom, hogy Románia megengedhet-e magának még egy bezárást

Fotó: Rab Zoltán

Nem megoldás az ország bezárása – jelentette ki vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, amikor azokról a javaslatokról faggatták, amelyek szerint a koronavírus-fertőzöttek magas száma miatt harminc napra kijárási korlátozásokat kellene bevezetni.

Krónika

2020. október 11., 14:202020. október 11., 14:20

A Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva a tárcavezető leszögezte ugyanakkor, fontos, hogy az emberek betartsák a járványügyi szabályokat, és „azokra gondolnának, akik nincsenek már közöttük a járvány miatt”.

„Nem tudom, hogy Románia megengedhet-e magának még egy bezárást, ahogyan azt sem tudom, hogy bármelyikünk megengedhet-e magának egy bezárást” – idézte Tătaru kijelentését a Hotnews.ro hírportál.

korábban írtuk

Háromezer közelében az új fertőzések száma hétvégén is
Háromezer közelében az új fertőzések száma hétvégén is

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 155 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5411 elhalálozást jegyeztek, 53-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs.

Az egészségügyi miniszter újfent hangsúlyozta a maszkviselés és a távolságtartás fontosságát. A bukarestieknek pedig azt tanácsolta, hogy szabadtéren is mindenhol viseljék a maszkot. Mint mondta, a napokban várható döntés a témában.

korábban írtuk

Arafat: fennáll annak a kockázata, hogy a napi esetszám eléri az 5–7 ezret
Arafat: fennáll annak a kockázata, hogy a napi esetszám eléri az 5–7 ezret

Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár szerint amennyiben a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott óvintézkedések nem járnak eredménnyel, fennáll annak a kockázata, hogy a napi esetszám hamarosan eléri az 5–7 ezret.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit
2024. április 04., csütörtök

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje
2024. április 04., csütörtök

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban

Memorandumot készül jövő héten elfogadni a kormány egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyik megakadályozza a deepfake tartalmak elterjedését a közösségi médiában a választási kampány idején.

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban
2024. április 04., csütörtök

Néhány kategória számára eltörli a kormány a „betegségadót”, és pénzt ad a hátrányos helyzetben levő anyáknak

A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendelettel törli el a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettségét a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák és a várandós nők esetében.

Néhány kategória számára eltörli a kormány a „betegségadót”, és pénzt ad a hátrányos helyzetben levő anyáknak
2024. április 04., csütörtök

Őrizetbe vettek egy tizenöt éves késelőt, aki egy diákot szúrt meg

Őrizetbe vették azt a 15 éves tinédzsert, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte a bukaresti Iuliu Maniu szakközépiskola egyik diákját – közölte csütörtökön a bukaresti rendőrség.

Őrizetbe vettek egy tizenöt éves késelőt, aki egy diákot szúrt meg