Négy bukaresti kórházban vizsgálódik a DNA

Négy bukaresti kórházban tartott csütörtökön házkutatást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Balogh Levente

2016. június 09., 15:492016. június 09., 15:49

A korrupcióellenes ügyészség közölte, a Fundeni Klinikai Intézet, a Prof. Dr. Alexandru Trerstioreanu Onkológiai Intézet, a Bagdasar Arseni Sürgősségi Kórház és a Prof. Dr. Alexandru Obregia Pszichiátriai Kórház épületébe szálltak ki korrupció gyanúja miatt.

A DNA 2008 és 2016 közötti orvosieszköz-beszerzéseket vizsgál, fölmerült ugyanis a korrupció gyanúja. Az ügyészség feltételezése szerint összesen 2,6 millió eurós kárról van szó. A nyomozás során több vezető beosztású orvos irodájában is házkutatást tartottak, de kiszálltak a közbeszerzésekben érintett cégekhez is. A nyomozás során lefoglalták az összes olyan dokumentumot, amely orvosi eszközök beszerzésére vonatkozik.

Carmen Orban, a Fundeni Klinikai Intézet menedzsere a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, valamely állami szerv – a DNA, a szervezett bűnözés elleni ügyészség vagy az adóhivatal – szinte minden nap kért tőlük az orvosokra, vagy a páciensekre vonatkozó információkat, de a különböző beszerzési szerződésekről is érdeklődtek már.

Laurenţiu Simion, az onkológiai intézet szóvivője szerint a közbeszerzések törvényesen zajlottak, az egészségügyi tárca ellenőrző testülete épp két hete járt náluk, és mindent rendben találtak.
A DNA a csütörtöki napon a kórházmenedzserek kihallgatására készült, az első, akit előállítottak, Bogdan Păltineanu, a Bagdasar-Arseni kózház vezetője volt.

Bűnpártolás miatt nyomoznak orvosok ellen

Bűnpártolás miatt bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály a konstancai sürgősségi kórház kardiológiai osztályának vezetője, Raluca Irinel Parepa és egy főorvos ellen, mivel a gyanú szerint csupán azért utalták be a kórházba Nicuşor Constantinescut, a Konstanca megyei közgyűlés korrupcióval vádolt, ezért tisztségéből felfüggesztett elnökét, hogy az ne börtönkörülmények között töltse vizsgálati fogságát.

Constantinescut szerdán a helyi táblabíróságról vitték kórházba, miután a tárgyalás közben mellkasi fájdalmakra panaszkodott. A DNA szerint az orvosok diagnózisa, amely alapján a politikust a sürgősségi kórházba utalták be, alaptalan volt, mivel börtönkórházban is el lehetett volna látni. Az ügyészek szerint Constantinescu – akit tegnap a kórházból ismét előállítottak a bíróságra – jogellenesen mulasztotta el a területi katonai központ finanszírozását, hivatali visszaélést követett el, amikor megakadályozott egy számvevőszéki ellenőrzést, emellett pedig törvénytelenül juttatott illetékteleneknek földterületeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát