Mihai Tudose: nagy sebességre kapcsoltunk

Csütörtöki ülésén elfogadhatja a kormány az oltástörvény tervezetét, illetve azt a jogszabályt, amely megszabja a gyermekgondozási díj felső határát – nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök az Agerpresnek.

Rostás Szabolcs

2017. augusztus 02., 16:522017. augusztus 02., 16:52

A kormányfő az állami hírügynökségnek adott interjúban többek között elmondta, hogy a hazai haderőfejlesztés keretében beszerzésre kerülő felszerelések egy részét a tervek szerint a román védelmi ipar állítja majd elő.

Nem adott egyértelmű választ a miniszterelnök az arra vonatkozó felvetésre, hogy szakértői vélemények szerint húsz százalékot meghaladó mértékben is csökkenhetnek a nettó fizetések, miután a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulék befizetése kizárólag a munkavállalók kötelezettsége lesz.

„Nőni fog a közalkalmazottak fizetése. Folyton merülnek fel aggodalmak.

Idézet
Állandóan válaszolgatnunk kell kérdésekre, amelyek olyanok részéről érkeznek, akik hangokat hallanak. Elég fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy az ilyen eseteket kezelni tudják” 

– szólt Tudose meglehetősen zavaros válasza.

A kormányfő közölte, a közelgő költségvetés-kiegészítés nyomán marad pénz beruházásokra is, ugyanakkor megvan a fedezet a büdzsében a nyugdíjakra és a közalkalmazottak bérére. Tudose úgy nyilatkozott, hogy az év első felében „nem volt túl sikeres" a költségvetés végrehajtása, akad olyan minisztérium – például a távközlési tárca –, amely a rendelkezésére álló összegek mindössze két százalékát költötte el, és szerinte ez volt az egyik ok, amiért a Szociáldemokrata Párt (PSD) megbuktatta a saját kormányát.

„De most nagyobb sebességre kapcsoltunk, és kezdenek rendbe jönni a dolgok.

Idézet
A múlt hónap volt az első, amikor az országos adóhatóság teljesítette a tervet,

és nem csak hogy elérte, de meg is haladta a begyűjtési mutatókat. Hat hónap stagnálás után végre az európai alapok minisztériumában is beindultak a dolgok, itt korábban teljes pusztaság volt, 2016-ban 0,3 százalékos volt a lehívási arány. Kezdjük behozni a lemaradást, és el fogjuk érni az 5,2 milliárdos célt" – jelentette ki az Agerpresnek Tudose.

Arra a kérdésre, hogy a kormányülések elején nagyon éles hangon szól a miniszterekhez, a kormányfő úgy válaszolt: lehet, hogy néha túloz, és nem elég diplomatikus, de szerinte másképp nem lehet. „Be kell hoznunk szinte félévnyi lemaradást, mely idő alatt nem történt semmi" – utalt a Sorin Grindeanu vezette kabinet munkájára Tudose, aki a gazdasági tárcát irányította a megbuktatott kormányban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett
2025. augusztus 17., vasárnap

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból

Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról
2025. augusztus 16., szombat

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter

Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter
2025. augusztus 16., szombat

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly

Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly
2025. augusztus 16., szombat

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon

Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon
2025. augusztus 16., szombat

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma
2025. augusztus 15., péntek

Nicușor Dan nem túl bizakodó az orosz–amerikai csúcstalálkozó esélyeivel kapcsolatban

Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.

Nicușor Dan nem túl bizakodó az orosz–amerikai csúcstalálkozó esélyeivel kapcsolatban
2025. augusztus 15., péntek

Saját pártjából is bírálják Bolojant; egyes polgármesterek azzal fenyegetőznek, hogy utcára vonulnak

Nem csak a szociáldemokraták „lázadoznak”, több nemzeti liberális párti (PSD) polgármester is felháborodásának adott hangzott a párt belső csoportjaiban Ilie Bolojan miniszterelnök tervei miatt.

Saját pártjából is bírálják Bolojant; egyes polgármesterek azzal fenyegetőznek, hogy utcára vonulnak
2025. augusztus 15., péntek

Még nem késő elutazni nyaralni – Mutatjuk, milyen időjárásra számíthat szeptember közepéig

2025. augusztus 18. és szeptember 15. között az átlagos hőmérséklet megközelíti az időszakra jellemző normál értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Még nem késő elutazni nyaralni – Mutatjuk, milyen időjárásra számíthat szeptember közepéig