Fotó: Gov.ro
Nyilvánosan bocsánatot kért Mihai Tudose volt kormányfő a magyar autonómiatörekvésekkel és a zászlóhasználattal összefüggésben tett „akasztásos, fellógatós” kijelentéséért. Az RMDSZ elfogadta a gesztust, sajnálkozva, hogy az ellenzéki pártok nem ítélték el a kijelentést.
2018. február 01., 11:522018. február 01., 11:52
2018. február 01., 14:292018. február 01., 14:29
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) tett ígéretének megfelelően a két héttel ezelőtt lemondott miniszterelnök a közösségi oldalán követte meg mindazokat, akiket megsértett nyilatkozatával.
„Ezúton is nyilvánosan bocsánatot kérek bármilyen közösségtől vagy kisebbség tagjaitól, akik sértve érezték magukat gyűlöletkeltésre vagy erőszakra való felbujtásként értelmezett nyilatkozatomat. Ez az értelmezés nincs összhangban az én értékeimmel és elveimmel, amelyek a közösségek közötti párbeszéden és tiszteleten alapszanak, és amelyek mentén fel kívánok lépni az intolerancia és gyűlöletkeltés ellen” – olvasható Mihai Tudose Facebook-bejegyzésében.
A volt miniszterelnök – akárcsak korábbi nyilatkozatában – ezúttal is azt állította, hogy kijelentésével „mindössze” a törvény betartatásának szükségességére és az erre hivatott helyi hatóságok felelősségére utalt az állam hivatalos jelképeinek használatával kapcsolatban.
Az RMDSZ az exkormányfő állásfoglalásának közzétételét követően bejelentette, elfogadja Mihai Tudose bocsánatkérését, aki bár késéssel és az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólítására, de az egymás iránti kölcsönös tisztelet hangsúlyozva, nyilvánosan elnézést kért a közösségtől akasztásos mondata miatt. „Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok politikusai közül továbbra sem határolódott el senki más az elfogadhatatlan kijelentéstől” – közölte a szövetség.
A Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli hatalmi harcok miatt lemondatott Mihai Tudose nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió január 10-i műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kedden meghallgatta a volt miniszterelnököt az ügyben, és nyilvános bocsánatkérésre szólította fel, aki erre ígéretet tett.
Nyilvános bocsánatkérésre szólította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Mihai Tudose volt kormányfőt elhíresült „akasztásos, fellógatós” kijelentése miatt.
A Románia területén földet ért orosz dróndarabok kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette pénteken, hogy a helyzet állandó megfigyelés alatt áll, és hogy Románia nem lőheti le Ukrajna területén ezeket a drónokat.
A védelmi minisztérium Facebook-bejegyzésben cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a román erők orosz drónokra lőttek volna az ukrán határ közelében.
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken.
A román légvédelem lőhette le azokat az orosz harci drónokat, amelyek roncsai szerdára virradóra csapódtak be román területen – legalábbis ezt állítják egyes orgánumok.
Őrizetbe vettek csütörtökön az ügyészek egy 51 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megerőszakolt két fiút.
Klaus Iohannis csütörtökön Párizsban részt vett Románia Házának felavatásán, amelyet a franciaországi román nagykövetségnek is otthont adó Béhague-palotában rendeztek be a nyári olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából.
Sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány az év végi államelnöki és a parlamenti választások megszervezéséről.
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld a román kormánynak, amiért nem alkalmazza helyesen a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelvet és a hulladékokról szóló 2008/98/EK direktívát.
Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen.
Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)