„Nem lehet halogatni”: menesztenék Florin Cîțut a PNL éléről

•  Fotó: Facebook/Florin Cîţu

Fotó: Facebook/Florin Cîţu

Belső lázadás bontakozott ki a kormánykoalíció második legnagyobb pártjának számító Nemzeti Liberális Pártban (PNL), ahol a kiszivárgott hírek szerint Florin Cîțu pártelnök lemondását követelik. Egybehangzó sajtóértesülések szerint negyven helyi pártvezető írta alá azt a levelet, amelyben a pártelnök távozását követelik.

Balogh Levente

2022. március 31., 19:402022. március 31., 19:40

2022. március 31., 23:342022. március 31., 23:34

A belső „lázadás” a dél-romániai szervezetekből indult ki, és Iulian Dumitrescu, a párt egyik első alelnöke áll mögötte. A kezdeményezésére megírt levelet többek között Lucian Bode belügyminiszter és Rareș Bogdan, a párt másik első alelnöke, EP-képviselő is aláírta a megyei szervezetek vezetőinek többségével egyetemben. Ha az elnök nem mond le, rendkívüli kongresszust hívnak össze.

Pártbeli források szerint Cîțu helyére Nicolae Ciucă miniszterelnököt kívánják megválasztani.

A hírek szerint Klaus Iohannis államfő, a PNL korábbi elnöke is áldását adta Cîțu elmozdítására.

Az elégedetlenség egyik oka az, ahogy az elnök a párt belső ügyeit intézi, de az is, hogy a nyilvánosság előtt folyamatosan támadja a PNL koalíciós partnerét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

A feszültségek akkor csúcsosodtak ki, amikor Cîțu nemrég bejelentette, hogy ki akarja értékelni a liberális miniszterek tevékenységét, és személycseréket is kilátásba helyezett.

A pártvezetés azonban ebbe nem ment bele, és leszögezték: a miniszterek tevékenységének kiértékelése a miniszterelnök feladata. A pártelnök eltávolításának másik oka az, hogy a közvélemény-kutatások szerint ő rendelkezik a legalacsonyabb bizalmi indexszel, míg Ciucă a legnagyobbal. Cîțut, aki jelenleg egyesült államokbeli munkalátogatáson tartózkodik, a PNL szeptemberi kongresszusán választották pártelnökké.

Frissítés

„Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”
A PNL két megyei elnöke is megerősítette, hogy Florin Cîţu lemondását és rendkívüli kongresszus összehívását kéri egy közös levélben negyven megyei szervezet. Alexandru Popa, a kormánypárt Brăila megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő csütörtökön azt mondta, maga is az aláírók közé tartozik. Mint fogalmazott, Cîţu pártelnökként „korrekt módon” viselkedett mindenkivel, megköszönik, amit az alakulatért tett, de terveik nem egyeznek meg a jelenlegi elképzeléseivel, ezért szükségét érzik a változásnak. „A szervezetnek egyöntetűen az a véleménye, hogy rendkívüli kongresszust kell összehívni, és Nicolae Ciucă miniszterelnöknek kell átvennie a párt irányítását” – nyomatékosította. A levelet szintén aláíró Ion Dumitrel, a Fehér megyei szervezet elnöke csütörtöki közleményében rámutatott, a legutóbbi kongresszuson jómaga is Cîţu támogatói közé tartozott, a pártelnök azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „El kell fogadnunk, hogy vannak dolgok, amelyeket azonnal korrigálni kell, nem lehet határozatlan ideig halasztani” – fogalmazott a politikus.

Egyébként a PSD által megrendelt, az Avangarde által készített legfrissebb, csütörtökön ismertetett felmérés szerint a legnagyobb bizalmi indexszel Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes és Nicolae Ciucă rendelkezik, mindegyikükben a megkérdezettek 34 százaléka bízik. A pártok között a PSD-t támogatják a legtöbben, 35 százaléknyian, a PNL a második 16 százalékkal, az AUR a harmadik 15 százalékkal, a negyedik helyen pedig a 12 százalékos USR áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást