Lazítanak a kijárási tilalmon húsvétkor az éjféli misék idejére

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

A román kormány feloldja a kijárási tilalmat a nyugati, valamint a keleti rítusú húsvét idején a hagyományos éjféli misék idejére.

Krónika

2021. március 25., 14:202021. március 25., 14:20

2021. március 25., 16:302021. március 25., 16:30

Frissítés

Módosítani fogják a hatóságok a kijárási tilalom szabályait, hogy a hívek részt vehessenek a húsvéti éjféli misén, illetve az ünnephez kötődő más egyházi szertartásokon – szögezte le a miniszterelnök csütörtökön, az egyházi illetékesekkel folytatott megbeszélést követően. Florin Cîţu egy Facebook-bejegyzésben azt írja, az egyeztetésen megoldásokat kerestek arra, hogy a keresztények idén egészségügyileg biztonságos módon vehessenek részt a húsvéti templomi szertartásokon. Végül az a határozat született, hogy ennek érdekében húsvétkor lazítanak a kijárási korlátozásokon, módosul az intervallum, amely alatt érvényben lesz a tilalom. A kormányfő ugyanakkor felhívást intézett az egyeztetésen jelen levő egyházi képviselőkhöz, hogy támogassák híveik körében a koronavírus elleni oltókampányt. Florin Cîţu szerint szó esett a megbeszélésen a koronavírusban elhunyt személyek temetési szertartásával kapcsolatos szabályok módosításáról is, az új előírásokat az egyházi illetékesekkel közösen dolgozzák majd ki.

A bejelentést megelőzően a román média közölte, hogy a kormány, az országos vészhelyzeti bizottság, valamint a különböző vallási felekezetek képviselői között lezajlott egyeztetés nyomán az a döntés körvonalazódik, hogy idén megrendezhetőek lesznek az éjféli misék, amelyeken a hívek részt vehetnek. Ennek megfelelően a jelenleg 22 órától érvényes kijárási tilalmat kitolhatják éjjel 2 órára, esetleg egész éjszaka megszüntethetik a mozgásszabadság korlátozását.

Amennyiben megszületik a döntés, az intézkedés érvényes lesz a nyugati kereszténység április 4-ei, valamint az ortodoxia május 2-ai húsvéti ünnepén egyaránt.

A bukaresti görögkeleti patriarchátus csütörtökön már kész tényként tálalta a húsvéti szentmisék megrendezésének engedélyezését. Az ortodox egyház közölte, a kormányzati és egyházi illetékesek csütörtökön lezajlott megbeszélésén körvonalazódott, hogy a húsvéti miséket normális módon lehet megtartani, a hatályos járványügyi szabályok tiszteletben tartása közepette: a híveknek védőmaszkot kell viselniük, és a templomban be kell tartaniuk egymástól a szükséges másfél-két méteres távolságot. A hívek ugyanakkor vagy gyalog vagy saját gépkocsival mehetnek a templomba, tömegközlekedési eszközzel nem.

Az egyeztetésen részt vett Florin Cîțu miniszterelnök, Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára, Valeriu Gheorghiță, a koronavírus elleni oltási kampány koordinátora, valamint Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut