Megszavazták az „ügyészügyészség” felszámolását a képviselőházban

•  Fotó: Facebook/Consiliul Superior al Magistraturii

Fotó: Facebook/Consiliul Superior al Magistraturii

Megszavazta szerdán a képviselőház a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolását.

Balogh Levente

2021. március 24., 16:082021. március 24., 16:08

2021. március 24., 16:112021. március 24., 16:11

Az alsóház 171-136 arányban, két tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot. A végső szót a szenátus mondja ki, a szociáldemokraták pedig jelezték: alkotmánybíróságon támadják meg a módosítást. A Ház a jogi bizottságban elfogadott formában szavazta meg a jogszabályt, így abban

benne maradt az a vitatott módosítás is, miszerint a bírák és ügyészek ellen főleg korrupciós ügyekben csakis a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jóváhagyásával lehet vádat emelni.

A szavazást megelőző vitán Stelian Ion igazságügyi miniszter rámutatott, nagy hiba volt a SIIJ létrehozása, tevékenységi mérlege alapján a román igazságszolgáltatási rendszer szégyenévé vált az ügyosztály, hiszen semmiféle eredményt nem tud felmutatni, sőt: akadályozza és késlelteti 6000 ügy kivizsgálását.

A tárcavezető szerint a SIIJ létrehozásával az volt a cél, hogy bizonyos korrupciós ügyeket vegyenek ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezéből.

A vita során Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője egyrészt jelezte: a kormánykoalíciós tag magyar szervezet is támogatja az ügyészség felszámolását, ugyanakkor leszögezte, az erről szóló törvénytervezet több mint ezer ügyész és bíró által bírált módosítása, amely a CSM jóváhagyásához kötné a bírák és ügyészek elleni vádemelést, nem az RMDSZ javaslatára született.

Csoma szerint annak ellenére, hogy Stelian Ion igazságügy-miniszter szerint az RMDSZ nyomására került be a módosítás a jogszabályba, a vádemelés CSM-engedélyhez kötésére valójában maga Stelian Ion tett javaslatot.

Stelian Ion állítása szerint viszont nem tőle származik a vitatott módosító javaslat, de „sok rossz közül kellett választani”, így jutottak végül ehhez a helyzethez.

A bírák és ügyészek által kifogásolt módosító javaslatot a nemzeti kisebbségek képviselője, Ionel Stancu nyújtotta be, miután az RMDSZ jelezte: támogatja ugyan a SIIJ felszámolását, ahogyan ezt kormányprogramba is foglalták,

de garanciákat akar, hogy Románia nem tér vissza a különleges részleg létrehozása előtti időszak ügyészi visszaéléseihez.

A román koalíciós pártok szerint az Európai Bizottság (EB) nem fogja beszüntetni az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), amitől gyakorlatilag az ország schengeni csatlakozása is függ, ha Románia nem számolja fel a speciális részleget. Mint ismeretes,

a SIIJ megszüntetését az USR–PLUS tűzte zászlajára, majd kormányra kerülve Stelian Ion, a párt által delegált igazságügy-miniszter be is terjesztette az erről szóló törvényt.

Az USR–PLUS ugyanis úgy véli, az ügyészséget a szociáldemokrata vezetésű kormány idején a bírák és ügyészek megfélemlítésének és politikai alárendeltségbe vonásának szándékával hozták létre. A CSM viszont nem támogatja az ügyészség felszámolását. 

 

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut