Megkezdődött a bukaresti táblabíróságon annak a közigazgatási pernek a tárgyalása, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t kedden Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
2016. október 11., 16:462016. október 11., 16:46
2016. október 11., 17:372016. október 11., 17:37
A bizonyítási indítványok előterjesztésére nem kerülhetett sor, mivel beavatkozott a perbe a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága, amelynek javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban visszavonta a kitüntetést. Mivel erről az egyik alperest, az elnöki rendeletet ellenjegyző miniszterelnököt jogi képviselő híján nem lehetett helyben kiértesíteni, a bíróság halasztást rendelt el.
Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi\" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Mivel csak a Románia Csillaga többi kitüntetettje kérheti az érdemrend visszavonását, a kitüntetés szociáldemokrata birtokosainak feljelentésére összeült az érdemrend becsületbírósága, amely megállapította, hogy Tőkés László – aki szerintük nem ismeri el a román alkotmányt – méltatlan a kitüntetésre.
„Tőkés László azt 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett elévülhetetlen történelmi érdemeiért kapta meg a kitüntetést a huszadik évfordulón, nem pedig azért, hogy fogja be a száját\" – magyarázta az MTI-nek Kincses Előd, miért tartja a felperes törvénytelennek az érdemrend visszavonását. Hozzátette: az alkotmány garantálja a véleménynyilvánítási szabadságot, tehát akkor sem lett volna indokolt a történelmi érdemek lenullázása, ha igaz lenne, amivel feljelentői megvádolták.
A marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett: tizenkét olyan embernek van a birtokában a Románia Csillaga, akiket börtönbüntetésre ítéletek, élükön Adrian Năstase volt miniszterelnökkel, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést, de nem tették meg. „A pernek nincs anyagi vonzata, azt Tőkés László kizárólag a temesvári forradalom szellemének védelmében folytatja\" – hangsúlyozta Kincses Előd. A következő tárgyalást november 8-ára tűzte ki a bukaresti táblabíróság.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!