Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Meghalt egy 17 éves fiú Jászvásáron, miután egy éjszaka alatt elszívott két doboz cigarettát és megivott négy energiaitalt. A fiatal az egyik jászvásári egyetem nyári iskolájában vett részt – számolt be az Agerpres hírügynökség.
2023. július 13., 16:072023. július 13., 16:07
A jászvásári rohammentő-szolgálat vezetője, Diana Cimpoeşu orvos szerint az egyik egyetemi bentlakásból érkezett a riasztás, hogy eszméletlen állapotban találtak rá egy 17 éves fiúra. Az egyik földrajz szakos diák azonnal elkezdte, majd a kiérkezett mentősök folytatták az újraélesztését, ám nem tudták megmenteni az életét.
Diana Cimpoeşu elmondta, hogy társai szerint a szívleállást megelőző éjszaka a fiú négy doboz energiaitalt ivott meg, és elszívott két doboz cigarettát.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.
A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.
Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.
A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
szóljon hozzá!