Meg lehetnek számlálva a román külügyminiszter napjai

Hurezeanu külügyminiszter

Emil Hurezeanu külügyminiszter nem bizonyul minden téren jó kapcsolattartónak Ciolacu szerint

Fotó: Román külügyminisztérium

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden kijelentette, hogy „nem nagy rajongója” Emil Hurezeanu külügyminiszternek, akit „kivételes, de régimódi” diplomatának tart. A kormányfő azon a napon bírálta külügyminiszterét, amikor az amerikai hatóságok bejelentették, hogy Románia vízummentességi programjának bevezetése egyelőre „értékelés alatt áll”.

Hírösszefoglaló

2025. március 25., 20:512025. március 25., 20:51

2025. március 25., 21:202025. március 25., 21:20

A Gândulnak nyilatkozva a kormányfő emlékeztetett arra, hogy Hurezeanu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatára vette át a külügyminisztérium irányítását. Szerinte a volt németországi és ausztriai

nagykövet diplomáciai érzéke csak Európában tud érvényesülni, az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban már nem.

„Ez az igazság. De ez nem jelenti azt, hogy Hurezeanu úr nem egy kivételes diplomata” – jelentette ki a kormányfő. Ciolacu úgy vélekedett, hogy a külügyminisztériumban szemléletváltásra van szükség, mert „közvetlenebbül” kellene tartani a kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Ehhez azonban szerinte nem föltétlen a minisztert kellene leváltani.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnere, és az ország biztonságát a NATO-tagság mellett ez a partnerség szavatolja. Ám ez szerinte nem jelenti azt, hogy Bukarest nem tiszteli az Európai Bizottságot és az Európai Uniót,

és az ország szerinte nincs is abban a helyzetben, hogy választania kelljen az Egyesült Államok és az EU között.

Az interjúban Ciolacu meggyőződését fejezte ki, hogy Donald Trump amerikai elnök az egyetlen, aki gyorsan le tudja zárni az orosz-ukrán háborút.

korábban írtuk

Hivatalos: Amerika felfüggesztette Románia felvételét a vízummentességi programba
Hivatalos: Amerika felfüggesztette Románia felvételét a vízummentességi programba

Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma kedden bejelentette, hogy az amerikai kormány felülvizsgálja Románia felvételét a vízummentességi programba.

Mint arról beszámoltunk, Washington kedden bejelentette, hogy halasztja a román állampolgárok vízummentességének elrendelését. „Az Egyesült Államok kormánya felülvizsgálja Romániának a közelmúltban történt vízummentességi programba (VWP) történt felvételét, hogy biztosítsa a VWP szigorú biztonsági követelményeinek érvényesítését. A felülvizsgálat során az Egyesült Államok felfüggeszti az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) bevezetését a román állampolgárok számára. Ez a szünet mindaddig érvényben marad, amíg az Egyesült Államok be nem fejezi a felülvizsgálatot. Azoknak a románoknak, akik rövid távú üzleti vagy turisztikai célból szeretnének az Egyesült Államokba utazni, továbbra is kérniük kell a megfelelő nem bevándorló ("B") vízumot az Egyesült Államok nagykövetségén vagy konzulátusán” – közölte honlapján az amerikai belbiztonsági minisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 17., csütörtök

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására

Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására
2025. április 17., csütörtök

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács

Múlt szombattól csütörtökig 12 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására.

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács
2025. április 17., csütörtök

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!

Felhívást intézett csütörtökön Traian Băsescu volt államfő az államfőválasztáson induló balliberális jelöltekhez, Elena Lasconihoz, az USR elnökéhez és Nicușor Dan bukaresti főpolgármesterhez, hogy állapodjanak meg egyikük visszalépéséről.

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról

Crin Antonescu, a Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje csütörtökön megjelent a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) székházában.

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról
2025. április 17., csütörtök

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után

Felerősödik a szél a Bánságban, Moldvában, Olténiában és Munténiában, ugyanakkor az egész ország területén labilis légkör lesz jellemző – közölte csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után
2025. április 17., csütörtök

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés

Székelyudvarhely legnagyobb kereskedelmi beruházása vette kezdetét: a Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kivitelezését, amely több mint 13.000 négyzetméteren kínál majd modern üzleteket és szolgáltatásokat.

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés
2025. április 17., csütörtök

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy az Állandó Választási Hatóság (AEP) kivizsgálja, mire költötte pénzalapjait a párt január elseje és április 16-a között.

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött