Fotó: Silviu Matei/Agerpres
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések ellen tiltakoztak szombaton Bukarestben két helyszínen, a Victoriei és az Egyetem téren. A csendőrség este közölte, hogy 30 szabálysértési bírságot rótt ki, összesen 29 950 lej értékben a fővárosi demonstráció miatt.
2021. március 20., 19:342021. március 20., 19:34
2021. március 21., 17:072021. március 21., 17:07
A Victoriei téri tüntetésen a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kizárt Diana Şoşoacă szenátor is jelen volt. A törvényhozó élesen bírálta a kormányt, Klaus Iohannis államfőt és Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárt, előre hozott választásokat és egy technokrata kormány felállítását követelte. Ugyanakkor kérte az államfőtől és a miniszterelnöktől, hogy álljanak szóba a tüntetőkkel, hallgassák meg követeléseiket.
A szenátor ellenvetését fejezte ki a tornaórákon való maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatban, és azt mondta, „valódi szakembereknek” kellene kezelniük a világjárvány miatt kialakult helyzetet.
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
Hasonló tiltakozó akció zajlott szombat délután az Egyetem téren is. Az itt összegyűltek zászlókat lengettek, egyeseknél szentképek voltak, és „Le a maszkokkal, nemet mondunk az oltásra” feliratú táblákat tartottak a kezükben. A korlátozások ellen tüntettek szombaton Galacon, Brassóban és a vesztegzár alá vont Temesváron is.
A bukaresti csendőrség tájékoztatása értelmében a tüntetések szervezői bírságra számíthatnak, mert a résztvevők létszáma mindkét helyszínen meghaladta a hatályos rendelkezések által megengedett száz főt, ugyanakkor azokat a tüntetőket is megbüntetik, akik a csendőrök felszólítása ellenére sem tartották be a védelmi intézkedéseket.
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
A csendőrség szombaton este közölte, hogy 30 szabálysértési bírságot rótt ki, összesen 29 950 lej értékben a bukaresti demonstráció szervezőire, valamint részvevőire egyaránt. A karhatalom közleménye szerint a szervezőket azért büntették meg, mert nem foganatosítottak intézkedést annak érdekében, hogy a tüntetésen megjelent részvevők száma ne haladja meg a maximális száz főt. A tüntetők ugyanakkor azért kaptak bírságot, mert nem tartották tiszteletben az egyéni járványügyi szabályokat. A csendőrség hozzátette, folytatja a többi szabálysértő tüntető azonosítását és szankcionálását.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!