Marius Diaconescu történész: nem ígértek autonómiát 1918-ban Gyulafehérváron

– Nagy vonalakban ismerjük az Erdély és Románia 1918-as egyesülését eredményező történelmi előzményeket és összefüggéseket. Mégis milyen okok és lépések vezettek az unió gyulafehérvári kinyilvánításához?

– Vlagyimir Iljics Leninnek és Woodrow Wilsonnak a népek önrendelkezési jogáról tett kijelentései kiváltották az európai többnemzetiségű birodalmak összeomlását, mivel bátorították a nemzeti politikai mozgalmakat. Az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a Magyar Királyság többnemzetiségű állam volt.

Ha gazdasági értelemben a birodalom működőképesnek bizonyult, hiszen óriási piac volt Közép-Európa számára, politikai szempontból az Osztrák–Magyar Monarchia kudarcra volt ítélve. 1867-ben kompromisszum született ugyan a birodalom megmentésére, ám jelentős különbségek voltak tetten érhetők az osztrákok, illetve a magyarok nemzetiségi politikáját illetően.

Miközben az osztrákok megőrizték a helyi autonómiákat és támogatták a nemzetiségeknek a politikai és közigazgatási életben való részvételét, a magyarok egységes nemzetállam létrehozása érdekében el akarták magyarosítani a románokat, szlovákokat, szerbeket stb. Emlékezzünk csak az oktatáspolitikára vagy a családnevek magyarosítására, és látható a budapesti kormány asszimilációs törekvéseinek politikai dimenziója, az a viszonyulás, amely teljesen Budapest ellen fordította a nemzetiségek politikai vezetőit.

Hiába siránkoznak száz év elteltével is Trianon miatt, ha nem képesek belátni saját, a nemzetiségek függetlenségéhez, valamint Magyarország 1918-as szétdarabolásához vezető tévedéseiket.

– Miként tekintenek a románok ma a nemzeti ünnepükre? Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?

– Az egyesülés megünneplésének, a centenáriumnak semmi köze az autópályákhoz. A sztrádák építése a kormányzat hatásköre, ugyanakkor egy ország kormányzati tevékenysége folyamatos, nem köthető csak egy évfordulóhoz. Az autópályák témáját egyesek propagandisztikus célból, megosztási szándékkal dobják be. Mindazonáltal

A helyi és központi közigazgatás részéről hiányzik a centenárium megünneplésének összefüggő megközelítése, ugyanakkor a nyilvánosság csak az adminisztratív káoszt érzékeli, és nem szentel figyelmet a centenárium történelmi jelentőségének.

– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?

– A magyar politikai vezetők szándékosan tévesen értelmezik a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozatot. Magam is írtam már erről a magyarok számára kedves mítoszról. Ajánlom, olvassák el a Gyulafehérvári nyilatkozatnak a korabeli sajtóban napvilágot látott, magyar nyelvű változatait, egészen pontosan azokat, amelyek 1918 decemberében a központi magyar lapokban láttak napvilágot.

A kiáltvány szerzői éppen a terminológia miatti utólagos bonyodalmak elkerülése érdekében nem használták az autonómia és önrendelkezés kifejezéseket. Gyulafehérváron sem a magyaroknak, sem más, Romániában élő kisebbségnek nem ígértek autonómiát. A „nemzeti szabadság” a nemzeti kisebbségeknek a politikai életben való részvételi jogát jelenti az új állam keretében, éppen a régi magyar királyság negatív példájából kiindulva, amikor a román politikai vezetőket börtönbüntetéssel sújtották amiatt, hogy politikai jogokat követeltek a magyarországi románoknak. A romániai magyarok napjainkban helyi magyar közigazgatással rendelkeznek azokon a településeken, ahol többséget alkotnak, ugyanakkor magyar iskoláik vannak.

Itt az ideje, hogy az akkori nyilatkozatot ők is helyesen értelmezzék, a magyar politikusok pedig ne magyarázzanak bele egyebet. Ez álprobléma.

– Egyesek szerint nem tekinthető Románia lojális állampolgárának az a magyar kisebbségi, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Ön miként vélekedik erről? Ugyanakkor Ön szerint is indokolatlan lenne hivatalos ünneppé nyilvánítani március 15-ét a romániai magyarok számára, ahogy azt a román politikusok többsége gondolja? Eljutunk-e valaha egymás ünnepének kölcsönös tiszteletben tartásáig?

– Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék a maguk számára, a romániai magyaroknak elsősorban tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt. Miként várják el a magyarok a románoktól, hogy hivatalos ünnepként ismerjék el március 15-ét, miután gyászszalagot tűznek december elsején, és nyilvánosan kijelentik, hogy ez gyásznap számukra?

Ugyanakkor nem hinném, hogy a lojalitás mérhető lenne a nemzeti ünneppel kapcsolatos harcos megnyilatkozások alapján. Személy szerint nem értek egyet a kommunizmus idején rendezett ünnepségekkel sem, amikor a magyarok hórát jártak december elsején, mert erre kényszerítették őket.

amelyet ne sértegessenek románellenes nyilatkozatokkal és magatartással. Ameddig ők nem tisztelik a román többség nemzeti ünnepét, hiába várnak a románok tiszteletére.

– Tekintettel arra, hogy történészi oklevele megszerzése után Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait, ismeri a magyar történetírást is. Ön szerint van-e esély egy régóta emlegetett román–magyar történelemtankönyv megszerkesztésére, például a francia–német példa alapján? A román egyesülés centenáriuma nem jelenthet alapot a két ország történészeinek alaposabb párbeszédére?

– Először is büszke vagyok a történelemtudományokból Budapesten szerzett doktori címemre.

Egy közös, román–magyar történelemkönyv megszerkesztése elsősorban a két ország történészei közötti együttműködés természetes hozadéka kéne legyen. A történelem tankönyveknek a történetírás trendjét kell tükrözniük. Márpedig

A történészek közötti személyes kapcsolatok kivételével a hivatalos kapcsolatok gyakorlatilag nem léteznek, nincs hatásuk a történetírásra. A román–magyar történész vegyes bizottság akadémiai igényeket megfogalmazó vicc csupán, konkrét eredmények nélkül. A román fél magyar és német történészek bevonásával összeállította Erdély történelmét, ám a bizonyos fejezeteiben megőrzött nacionalista diskurzus miatt a magyar történetírás nem vesz róla tudomást. Másrészt magyar történészek nemrég háromkötetes kézikönyvet írtak a székelyek történelméről, amelyet nagy ívű tudományos megvalósításként állítanak be.

Annak ellenére, hogy a történészeknek jelentős szerepük van a románok és magyarok közötti megbékélés és párbeszéd terén, hiszen mindkét fél számára a történelem képezi a kiindulópontot, mindkét oldalon hiányzik a valós akarat a román és magyar történészek historiográfiai diskurzusának összehangolására.

A centenárium jó alkalmat teremthetett volna a román és magyar történészek közötti párbeszédre, például Erdély és Románia egyesülése és a trianoni békeszerződés kapcsán, viszont mindkét oldalon hiányzik a kezdeményezőkészség. A történelem a múltat jelenti, amelyen nem osztozhatunk, de tanulhatunk belőle annak érdekében, hogy jobb lehessen a jövőnk.

Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-ének

Toleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész.