Fotó: Facebook/Lucian Bode
Magyarázkodni kényszerült hétfőn Lucian Bode belügyminiszter a rendőrséggel kapcsolatos legújabb botrányok miatt. A tárcavezető szerint egyes rendőrök helyi politikusok és bűnözők cinkosául szegődtek, de reformot ígért.
2022. január 17., 18:082022. január 17., 18:08
2022. január 17., 19:152022. január 17., 19:15
A belügyminisztérium felülvizsgálja a rendőri állomány külső forrásokból való feltöltésének gyakorlatát a közelmúlt rendőrökhöz kapcsolódó botrányai miatt – jelentette be hétfőn Lucian Bode belügyminiszter.
Mint megírtuk, a rendőrt felfüggesztették tisztségéből. Bode hétfőn kijelentette, rendkívül sajnálatosnak tartja a történteket, az ügy megrendítő, a rendőr tette pedig jóvátehetetlen.
és leszögezte: ha egy rendőr bevetésen van, akkor sem mentesül a jogi felelősség alól az ilyen esetekben. Bode leszögezte, felülvizsgálják azt a gyakorlatot, hogy külső forrásból, azaz a rendőrakadémiákon képzettek mellett civilek is jelentkezhetnek rendőrnek – így került ugyanis a rendőrség kötelékébe a balesetet okozó rendőr is.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy kockázatai ellenére ez a gyakorlat szükségesnek bizonyult, mivel
A miniszter kitért a Giurgiu megyei Bolintin Vale településen történtekre is, ahol múlt héten többször is utcára vonultak a helybeliek a közbiztonsági állapotok miatt tüntetni, miután a kórházban belehalt sérüléseibe egy buszsofőr, akit a helyi roma közösség tagjai kövekkel dobáltak meg. Az eset miatt a belügyminiszter leváltotta a Girugiu megyei rendőr-főkapitányság vezetőit. Bode hétfőn leszögezte: a Bolintin Valeban történtek rávilágítottak „a rothadásra”, ezért
Közölte: továbbra is azon lesz, hogy sikerüljön megtisztítani a rendőrséget az oda nem való elemektől. Bode szerint a rendszer állapota az elmúlt 30 évben évről évre romlott, a személyzet létszáma nem elégséges, előfordul, hogy egyes rendőrök nem eléggé képzettek, sőt az is, hogy egyesek közülük a helyi politikusok, sőt a helyi bűnözők cinkosaivá váltak.
A gázolás és a Bolintin Valeban történt esetek mellett egy másik, rendőrhöz kapcsolódó incidens is borzolja a kedélyeket: vasárnap őrizetbe vettek egy Buzau megyei rendőrt, aki múlt héten kábítószert fogyasztott, egy másik férfi társaságában rendőregyenruhában vette igénybe egy prostituált szolgáltatásait, majd mivel nem volt hajlandó fizetni, a nő feljelentette.
Ezt követően fegyelmi eljárás indult ellene, de ennek ellenére ismét törvényt sértett: szombaton autóbalesetet okozott – két parkoló autóba rohant bele –, kollégái alapos gyanúja szerint ittas állapotban.
A szolgálati autójukkal munkaidejük közben balesetet okozó rendőrök a küldetésük jellegétől függetlenül csak a szabálysértési felelősség alól mentesülnek, a büntetőjogi felelősség alól nem – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a belügyminiszter.
Nem volt küldetésben az a rendőr, aki csütörtökön elgázolt két tizenéves lányt Bukarestben, és egyik közülük a helyszínen életét vesztette. Az ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene.
Elgázolt két tizenéves lányt egy rendőrautó Bukarestben, egyikük a helyszínen meghalt, a másikat lábszárcsonttöréssel és más sérülésekkel szállították kórházba.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
szóljon hozzá!