Lopott autóval, ittasan balesetezett három fiatal Iaşi megyében, ketten közülük meghaltak

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Két fiatal meghalt, harmadik társuk pedig súlyos sérülésekkel került kórházba Iaşi megyében, miután autójukkal nekicsapódtak egy oszlopnak. A rendőrség szerint a jármű lopott volt és a vezetőjének nem volt jogosítványa.

Krónika

2023. április 30., 13:512023. április 30., 13:51

A baleset vasárnap hajnalban történt a Iaşi megyei Şcheia településen. Az első vizsgálatok szerint a jármű egy villanyoszlopnak és egy kerítésnek is nekicsapódott, majd felborult – írta az Agerpres.

A járműben tartózkodó három személy közül ketten – egy 15 és egy 21 éves fiú – a roncsok közé szorultak, és eszméletlen állapotban voltak, amikor a mentősök kiértek a helyszínre. Próbálták újraéleszteni őket, de sikertelenül.

Harmadik társuk, egy 17 éves fiú sokkos állapotban volt, több csonttörést szenvedett, őt a iaşi-i gyermekkórházba szállították. Az egészségügyi intézmény sajtószóvivője, Solange Tamara Roşu szerint jelenleg stabil az állapota. A Iaşi megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása értelmében

az autó volánjánál ülő fiatalnak nem volt jogosítványa. Az eddigi vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a járművet a tulajdonos beleegyezése nélkül vették el a fiatalok, amikor meglátták leparkolva, benne a kulccsal.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés, gondatlanságból elkövetett emberölés, lopás és jogosítvány nélküli vezetés miatt vizsgálódnak.

korábban írtuk

Baleset miatt áll a forgalom a DN1-es főúton, Csucsa térségében
Baleset miatt áll a forgalom a DN1-es főúton, Csucsa térségében

Mindkét irányban áll a forgalom a DN1 nemzetközi főút Kolozs megyei szakaszán Csucsa és Kissebes között egy baleset miatt. Személyi sérülés nem történt.

korábban írtuk

FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg
FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg

Árokba borul Kiskunhalas térségében szombat reggel egy szerbai autóbusz. A magyarországi balesetnek kilenc sérültje van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Volt partnere többször is rálőtt egy fiatal terhes nőre, az áldozat belehalt a sérülésekbe

Egy férfi többször is rálőtt szombaton este egy 23 éves nőre egy Bukarest melletti lakóparkban.

Volt partnere többször is rálőtt egy fiatal terhes nőre, az áldozat belehalt a sérülésekbe
2025. május 31., szombat

Sorin Grindeanu nem szeretne rövid távú politikai partnerségeket

A tavalyi parlamenti választások eredményeit figyelembe véve „természetszerűleg” a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) lenne elsőbbsége a kormányfő személyének nevesítésében – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu, a politikai alakulat ügyvivő elnöke.

Sorin Grindeanu nem szeretne rövid távú politikai partnerségeket
2025. május 31., szombat

Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus

A vidéki oktatás reformját sürgette a D-Tech Forumon elhangzott pénteki felszólalásában Daniel David tanügyminiszter.

Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus
2025. május 31., szombat

Cătălin Predoiu Parajdra küldte a miniszterelnöki ellenőrző testületet

Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy gyorsan és alaposan feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.

Cătălin Predoiu Parajdra küldte a miniszterelnöki ellenőrző testületet
2025. május 30., péntek

Tárcaközi munkacsoport alakult a sóbánya megmentése érdekében

Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.

Tárcaközi munkacsoport alakult a sóbánya megmentése érdekében
2025. május 30., péntek

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt

A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt
2025. május 30., péntek

Három év alatt egy bukaresti felüljáró ára: Bolojan bejelentette, mekkora összeget spórolnak meg a szenátusi karcsúsításokkal

Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.

Három év alatt egy bukaresti felüljáró ára: Bolojan bejelentette, mekkora összeget spórolnak meg a szenátusi karcsúsításokkal
2025. május 30., péntek

A szakszervezetek ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését

A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.

A szakszervezetek ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését
2025. május 30., péntek

Cáfolja az AUR vádjait a SRI: nem járt Romániában a francia külügyi hírszerző szolgálat vezetője

Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.

Cáfolja az AUR vádjait a SRI: nem járt Romániában a francia külügyi hírszerző szolgálat vezetője
2025. május 30., péntek

Predoiu nem nézi jó szemmel a talárosok döntését, Bolojan kiépítené az átláthatóság kultúráját

Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.

Predoiu nem nézi jó szemmel a talárosok döntését, Bolojan kiépítené az átláthatóság kultúráját