Fotó: Pál Árpád
FRISSÍTVE – Fennakadásokat okoz a közlekedésben a szélviharral párosuló havazás. Hajnali 1 óra 30 perctől lezárták az ország mindegyik Fekete-tengeri kikötőjét, nem lehet közlekedni az A2-es autópályán, több megyében lezárták az országutakat, és 27 vonatjáratot töröltek – tájékoztat a Román Rendőr-felügyelőség.
2017. január 06., 09:382017. január 06., 09:38
2017. január 06., 12:222017. január 06., 12:22
Emellett törölték a Bukarest és Isztambul közötti repülőjáratot is. A kedvezőtlen időjárás miatt Ialomiţa és Konstanca megyében valamennyi ország- és megyei utat lezártak a forgalom elől, Tulcea megyében az országutakon szünetel a közlekedés, akárcsak több Buzău, Vrancea és Teleorman megyei országútszakaszon. Konstanca megyében 75 település áram nélkül maradt. 2.662 rendőrt mozgósítottak az éjszaka, az általában szolgáltatot teljesítő állományon felül, őket 1.842 jármű segítette munkájukban – derül még ki a rendőrség közleményéből.
Erős szél nyugaton
Péntek déli 12 óráig meghosszabbították a meteorológusok az erős szél miatt kiadott sárga jelzésű figyelmeztetést Bihar, Temes és Arad megyére. Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) előrejelzése szerint az említett megyék síkvidékein a szél erőssége meghaladja az 55–60 kilométeres óránkénti sebességet. Vörös jelzésű hóviharriadó van érvényben péntek 13 óráig Buzău, Brăila, Tulcea, Constanţa, Ialomiţa és Călăraşi megyében. A felsorolt régiókban csökkent a látótávolság – figyelmeztet az ANM.
A túrák lemondására kérnek a hegyimentők
A Maros megyei Salvamont Salvaspeo hegyimentő-szolgálat arra kéri a kirándulókat, mondjanak le a Kelemen- és Görgényi-havasokba tervezett gerinctúrákról a szélsőséges időjárási körülmények miatt.
A hegyimentők a közösségi hálón figyelmeztetik azokat, akik túrázni indultak volna a hegyekbe, hogy január 6-a és 9-e között Maros megye hegyvidékein mínusz 21–mínusz 23 Celsius-fok közötti hideg várható, a szél erőssége pedig el fogja érni a 80–90 kilométeres óránkénti sebességet. A kettő együtt az emberi testben -54/-59 fokos hideg érzetét keltheti, tehát a nemzetközi egyezményes skálán vörös jelzésű riasztást tesz indokolttá – teszik hozzá a hegyimentők.
Készenlétben áll több ezer belügyi alkalmazott
A szélsőséges időjárás miatt a belügyminisztérium több mint 9000 alkalmazottja áll készenlétben, hogy közbelépjen sürgősségi helyzetek esetén. A tárca pénteki közleménye arról számol be, hogy megelőző intézkedésként az utóbbi 12 órában 622, dialízisre szoruló személyt, valamint 126 várandós nőt szállítottak be a kórházakba. A belügyminisztériumi alkalmazottak az éjszaka folyamán Hargita, Szeben, Prahova, Călăraşi, Buzău, Konstanca, Teleorman, Ialomiţa megyében nyújtottak segítséget hóban rekedt gépkocsikban ülő személyek kimenekítése érdekében.
A tárca kéri a gépkocsivezetőket, hogy amennyiben lehetséges, ne induljanak útnak. A veszélyes helyzetek megelőzése érdekében lezárták a forgalom elől az A2-es autópályát, valamint Constanţa, Brăila, Călăraşi, Ialomiţa és Tulcea megye országutait, illetve Buzău megye útjainak egy részét. A konstancai, aradi és nagybányai repülőtereket ideiglenesen lezárták, hogy a kifutópályákat megtisztítsák a hótól. Az ország összes tengeri kikötőjét lezárták. A védelmi minisztérium közölte: a konstancai 9-es számú gépesített dandár katonái segítik Dobrudzsában az utak járhatóvá tételét, és mentik ki a hóban rekedt gépkocsikat.
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a hadsereg több mint 2600 katonája és 400 speciális gépkocsija, valamint 5 helikoptere és egy repülőgép áll készenlétben, hogy az időjárás miatt előálló sürgősségi esetekben a lakosság védelmére siessen.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!