Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A kormány köteles időközi helyhatósági választásokat kiírni az 57 településen, ahol megüresedett a polgármesteri szék vagy feloszlatták a helyi tanácsot, miután Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje párt elnöke jogerősen megnyerte az ügyben indított pert.
2023. november 16., 14:392023. november 16., 14:39
A legfelsőbb bíróság elutasította a kormány fellebbezését, és fenntartotta a bukaresti táblabíróság Ludovic Orbannak kedvező, március 16-ai határozatát – adta hírül az Agerpres hírügynökség. Eszerint
Ludovic Orban május 26-án a legfőbb ügyészségen is feljelentette a kormányt és Nicolae Ciucă volt miniszterelnököt, mivel megtagadták az időközi helyhatósági választások kiírását az 57 településen.
A politikus a feljelentés benyújtása után kijelentette, a kormány durva törvénysértést követ el, nem tartja tiszteletben az alkotmányt, sem pedig a demokrácia alapját képező választójogot. Elmondta, hogy a feljelentéshez utolsó megoldásként folyamodott egy sor figyelmeztető lépés után, amelyeket mind egy szálig válasz nélkül hagyott a kormány.
Bár mostanra már 57-re nőtt azon települések száma, ahol különböző okok miatt megszűnt a polgármester mandátuma, a kormány a jelek szerint továbbra sem tervezi kiírni az időközi választásokat.
Ludovic Orban szerdán ismét felszólította a kormányt, hogy szervezze meg az időközi választásokat az önkormányzati vezetők nélkül maradt településen.
A kormány köteles időközi helyhatósági választásokat kiírni azokon a településeken, ahol megüresedett a polgármesteri szék vagy feloszlatták a helyi tanácsot, miután Ludovic Orban megnyerte a kormány ellen indított pert – közölte a Jobboldal Ereje.
A demokráciát és a szólásszabadságot sérti a román miniszterelnök szerint, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte egyes újságírók véleménynyilvánításainak törlését az internetes felületekről.
A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.
A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.
Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
Marcel Ciolacu miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.
A bukaresti parlament előtti Constituției (Alkotmány) téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.
Nem romlott meg a Románia és az Egyesült Államok közötti viszony – állítja Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Éles pengeváltás alakult ki az RMDSZ és Victor Ponta között azután, hogy az államelnöki tisztségre pályázó exminiszterelnök szerint ő soha nem bízta volna a pénzügyminisztérium irányítását a magyar alakulatra.
A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmárigazolványát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond nem zárja ki, hogy a koalíció meg fogja vitatni a külügyminiszter hozzáállását a román állampolgárok amerikai vízummentességének felfüggesztéséhez.
szóljon hozzá!