Fotó: Bede Laura
Cáfolta a román kormány hétfőn, hogy a múlt héten elrendelt korlátozások lazítását mérlegelné, ahogyan azt egyes sajtóorgánumok közölték kormányközeli forrásokra hivatkozva.
2021. március 29., 18:222021. március 29., 18:22
2021. március 29., 18:292021. március 29., 18:29
A Florin Cîțu vezette kabinet hétfői közleményében leszögezte, az elmúlt héten elrendelt korlátozások bevezetése annak a függvénye, hogy miként alakul az egyes településeken az új megbetegedések száma. A kormány hozzátette, ennek megfelelően akkor enyhítenek ezeken, ha az adott településen lassul a járvány terjedése.
„A kormány szintjén folyamatosan zajlanak az egyeztetések és vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy mikorra várható a járvány jelentős lassulása, ugyanis csak ekkor kerülhet szóba, hogy feltételekkel zöld jelzést adjanak bizonyos tevékenységek újraindításának” – jegyzi meg a kormány közleménye, amely szerint ez várhatóan „néhány hónap” múlva lesz esedékes.
Több bukaresti sajtóorgánum saját értesülésre hivatkozva arról adott hírt hétfőn, hogy a bukaresti kormány visszakozni készül a vasárnap esti tüntetések hatására. Románia 24 településen kisebb-nagyobb demonstrációk zajlottak vasárnap éjszaka a járványügyi korlátozások szigorítása ellen, hét esetben a résztvevők száma meghaladta a törvényes előírásokban megszabott százat. Az országban vasárnap este lépett hatályba az a kormányhatározat, amely két órával növeli az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, és csökkenti az üzletek nyitvatartási idejét azokon a településeken, amelyeken felgyorsult a koronavírus-fertőzések terjedési üteme. A kormányhatározat egyebek mellett a klubok, bárok, diszkók és játéktermek működését is betiltja.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!