Fotó: RMDSZ
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint „az állampolgárok fogják meginni a levét annak az intézkedéscsomagnak, amely lassúbb vagy ellehetetlenített közszolgáltatásokat és kudarcba fulladt közösségi beruházásokat fog eredményezni, leállítva a települések fejlődését”.
2023. október 25., 20:272023. október 25., 20:27
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerdai közleménye idézi a volt fejlesztési minisztert, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a koncertek és fesztiválok betiltása, az írószer és irodai székek vásárlásának leállítása „generált hír, porhintés”. „A kormány megszorításokat tartalmazó intézkedéscsomagja ennél sokkal súlyosabb előírásokat tartalmaz, és erről senki nem beszél” – olvasható az RMDSZ közleményében.
„Ezt nem engedheti meg magának Románia, és nem engedheti meg magának semmilyen pénzügyi nehézségekkel küzdő ország, ha talpra akar állni” – nyilatkozta Cseke Attila, majd hozzátette: a kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy kifizessék az elvégzett munkát, a felépített épületek számláit.
Az RMDSZ-es politikus szerint függetlenül attól, hogy egy építkezési cég mennyit épített az őszi hónapokban, az önkormányzat csak annyit fizethet, amennyit átlagban az év eleje óta kiszámlázott neki az építő, és kifizetett az önkormányzat – írja az Agerpres.
Ez az építkezési cégek csődjéhez vezethet, és a félkész állapotban levő utak, parkok országszerte építkezési telepek maradnak – mondta Cseke.
A szenátor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány betiltaná a törvényes úton megnyert közbeszerzések utáni szerződésaláírást, ami azt jelenti, hogy a nyertes cég perelhet, és a pereket Románia el fogja veszíteni, közpénzből fog büntetést fizetni.
A szenátor szerint a kormány ezzel az intézkedéscsomaggal a kommunista diktatúrára emlékeztető módon központosít, és a pénzügyminisztériumot, a demokrácia alapelveinek ellentmondva, az önkormányzatok és az összes többi, vele egyenrangú minisztérium fölé helyezi.
„Csak a helyi közösségnek fontos, hogy a település fejlődjön, az iskolák korszerűek legyenek, az utcákat és parkokat felújítsa az önkormányzat. A bukaresti pénzügyminiszternek ez nem fontos, nem szabad egy ember kezében hagyni ezt a döntést” – vélekedett a volt fejlesztési miniszter.
így megmenekülhet számos, a Regionális Operatív Programból (POR) vagy a nagyberuházási programból (POIM) finanszírozott beruházás. „Az RMDSZ azt kéri a kormánytól, erre az egy előírásra redukálja le a káros intézkedéscsomagját, és hagyjon fel az önkormányzatok és a fejlesztés ellehetetlenítésével” – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.
Miután a kormány felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő törvénycsomagért, „teljesen komolytalan dolog lenne” további módosításokat eszközölni az adótörvényben – jelentette ki a kormányfő.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.
Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetői posztjára pályázik Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, korábbi miniszterelnök.
„Jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, és nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó előírásokat – erre a következtetésre jutott a miniszterelnöki ellenőrző testület a dák kincsek ügyében.
Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiküldi a tárca ellenőrző testületét az adóhatósághoz (ANAF), miután négy ANAF-alkalmazottat azzal gyanúsítottak meg, hogy eltitkolták a Nordisnál talált szabálytalanságokat.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
szóljon hozzá!