Súlyos helyzet. Kövesi szerint az olasz maffia is érintett a romániai áfacsalási ügyekben
Fotó: EPPO
Az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában, előbbi számos áfacsalási ügyben érintett – jelentette ki Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze egy, a Libertatea című lapnak adott interjúban.
2025. július 31., 10:352025. július 31., 10:35
„Észleltük az olasz maffia érintettségét a romániai áfacsalásokban, oda helyezte át tevékenységének egy részét, láttuk a romániai online piacokat. Tehát azt mondhatom, hogy Románia nem védett” – mondta Kövesi.
Kiemelte azt is, hogy Románia a mesterséges intelligencia bűncselekményekre való felhasználásával kapcsolatos ügyekből sem marad ki.
Ezt trendként látjuk Romániában is. A romániai Országos Pénzmosáselleni és -Megelőzési Hivatalla jó az együttműködés. Eddig nem voltak problémáink. Voltak olyan esetek, amikor bizonyos gyanús tranzakciókat jelentettek nekünk. A probléma az áfacsalás, hogy hogyan lehet jobban felismerni, és ha felismerik, miért nem jelentik” – mutatott rá Kövesi.
Arra a kérdésre, hogy miért vált Románia termékeny területté az olasz maffia számára, és hogy ennek oka lehet-e az, hogy túl engedékenyek a törvények, Kövesi köfejtette: nem csak az olasz maffia tevékenykedik Romániában.
Az olasz maffiát már mindenki ismeri. De ha általánosságban nézzük az összes áfacsalást, akkor azt mondhatom, hogy a szervezett bűnözői csoportok és a maffiák már nem nemzeti szinten működnek, hanem komplexek, minden nemzetiség képviselteti magát bennük, az Európai Unió területéről és azon kívülről is” – hangsúlyozta.
Az Európai Ügyészség főügyésze beszámolt arról is, hogy
„Különböző tagállamokban hoznak létre fő székhelyet, ahol megpróbálnak észrevétlenek maradni, és onnan hajtják végre a bűncselekményeket, hogy más tagállamokban okozzanak kárt. Ha például holnap Romániában az áfacsalás elleni küzdelem prioritássá válik, és mindenki elkezd nyomozni, és úgy érzik, hogy fennáll a veszélye annak, hogy leleplezik őket, akkor valószínűleg Bulgáriába költöznek, és más tagállamokban okoznak kárt.
Kihasználnak minden jogszabályi hiányosságot” – magyarázta Laura Codruţa Kövesi.
Arról is beszélt, hogy bár Romániában a legkevésbé hatékony az áfabehajtás, az áfacsalások felderítésének és az azokkal kapcsolatos feljelentésének aránya, legalábbis az Európai Ügyészség felé, nagyon alacsony.
Kijelentette, hogy tavaly az Európai Ügyészség által Romániában vizsgált közel 400 ügy közül csak 12 volt áfacsalással kapcsolatos.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.
Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.
Idén június 2-ától július 31-éig három megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásához vagy felmondásához vezethetnek a nyugdíjuk összegével és a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban kilátásba helyezett módosítások a Romániai Bírák Fóruma (AFJR) szerint.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A román társadalomban még jelen van a diszkrimináció és jellemző a problémák felvállalásának hiánya – jelentette ki Nicușor Dan államelnök csütörtökön.
A korrupciós ügye miatt lemondott volt miniszterelnök-helyetteshez, Dragoș Anastasiuhoz hasonló helyzetben lehet Ciprian Șerban közlekedési miniszter is: a tárcavezető a gyanú szerint hatszor adott kenőpénzt, mielőtt ügyészségi feljelentést tett volna.
Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.
Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.
szóljon hozzá!