Kormánypárti honatyák szerint két kézzel szavazott a PSD és az AUR néhány parlamenti képviselője (VIDEÓKKAL)

Képünk illusztráció •  Fotó: Facebook/Parlamentul Romaniei - Camera Deputatilor

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/Parlamentul Romaniei - Camera Deputatilor

Kollégáik helyett is szavazott a költségvetés hajnalba nyúló parlamenti vitáján a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) néhány parlamenti képviselője – irányították rá a figyelmet a Facebook közösségi oldalon az USR–PLUS szövetség honatyái. Állításuk alátámasztására videókat is posztoltak.

Krónika

2021. március 02., 09:522021. március 02., 09:52

2021. március 02., 10:042021. március 02., 10:04

A 2021-es évi államiköltségvetés cikkelyenkénti vitája hétfőn délután kezdődött el, és kedd hajnali két órakor függesztették fel. A viták kedden 10 órától folytatódnak, és szintén kedden kerül sor a végszavazásra is.

A két ház hétfő este megszavazta hétfő cikkelyenként a költségvetési törvény tervezetét.

Egyetlen módosító indítványt sem fogadtak el, a tervezetet a kormány által beterjesztett formában szavazták meg.

Ezt követően elkezdődött a vita a mellékletekről, amelyek tartalmazzák a fő-hitelutalványozók – minisztériumok, hatóságok, ügynökségek és más intézmények – költségvetését is.

A vitát kedd hajnalban, a fejlesztési minisztériumnak szánt büdzsé mellékleteinél hagyták abba a törvényhozók, miután az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint több órán keresztül zajlott a több mint kétezer módosító javaslat bemutatása és szavazásra bocsátása. 

Az USR–PLUS-os honatyák szerint pedig a PSD és az AUR több képviselője is két kézzel, vagyis kollégái helyett is, szavazott a módosító indítványok mellett.

Többen is posztoltak videót, amelyek alátámasztják állításukat. Íme néhány:

 

korábban írtuk

„Bábszínházzá” alacsonyították az ellenzéki PSD honatyái a költségvetés parlamenti vitáját
„Bábszínházzá” alacsonyították az ellenzéki PSD honatyái a költségvetés parlamenti vitáját

A közalkalmazotti bérek befagyasztása elleni szakszervezeti tüntetések közepette, a jobbközép kormány és a szociáldemokrata ellenzék kölcsönös vádaskodásával kezdődött hétfőn a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülésén az idei központi költségvetés cikkelyenkénti vitája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Vizsgaidőszak: hétfőn rajtol a nyolcadikosok képességfelmérője

Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, a nyolcadik osztályt végzett diákok román nyelvből és irodalomból írásbeliznek.

Vizsgaidőszak: hétfőn rajtol a nyolcadikosok képességfelmérője
2025. június 22., vasárnap

Kormányra lép az RMDSZ, megvannak a miniszterek

Jóváhagyta vasárnap az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa a magyar szervezet belépését a következő román kormányba, egyúttal a leendő kormánytagok névsorát is elfogadta.

Kormányra lép az RMDSZ, megvannak a miniszterek
2025. június 22., vasárnap

Láthatáron a koalíciós megállapodás és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása

Hétfőn várhatóan aláírják a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői – jelentette be Ilie Bolojan.

Láthatáron a koalíciós megállapodás és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása
2025. június 22., vasárnap

Volt USR-es EP-képviselőt javasolt Bolojan uniós pénzekért felelős tárcavezetőnek a PNL részéről

Meglepőt húzott Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik volt politikusát, Dragoș Pîslarut javasolta európai forrásokért felelős miniszternek a PNL színeiben.

Volt USR-es EP-képviselőt javasolt Bolojan uniós pénzekért felelős tárcavezetőnek a PNL részéről
2025. június 22., vasárnap

A SRI nevében terjesztenek álhíreket, figyelmeztet a hírszerző szolgálat

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vasárnap figyelmeztetett, hogy a TikTok közösségi médiaplatformon a SRI nevével és logójával visszaélő fiókokat azonosítottak.

A SRI nevében terjesztenek álhíreket, figyelmeztet a hírszerző szolgálat
2025. június 22., vasárnap

Közel 600 000 dollárt akart becsempészni az országba egy román–ukrán kettős állampolgár

580 ezer dollárt találtak egy férfi poggyászában, aki Ukrajnából lépett be Romániába a sireti határátkelőhelyen keresztül – közölte vasárnap a Suceava megyei határrendészet.

Közel 600 000 dollárt akart becsempészni az országba egy román–ukrán kettős állampolgár
2025. június 22., vasárnap

Fokozatosan vezetik be az új középiskolai kerettanterveket

Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet. A miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Fokozatosan vezetik be az új középiskolai kerettanterveket
2025. június 22., vasárnap

Egyelőre nem tudtak megegyezni a kormányprogramról a kormányzásra felkért pártok

A Nicușor Dan áééamfő által kormányalakításra felkért pártok, illetve a nemzeti kisebbségek képviselői a szombat este az elnökkel folytatott egyeztetésen sem tudtak dűlőre jutni a leendő kormányprogram kapcsán.

Egyelőre nem tudtak megegyezni a kormányprogramról a kormányzásra felkért pártok
2025. június 21., szombat

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke

Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke
2025. június 21., szombat

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában

Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában