Kidolgozták a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezet „Rafila-változatát”

Képünk illusztráció •  Fotó: Gov.ro

Képünk illusztráció

Fotó: Gov.ro

Alexandru Rafila csütörtökön bejelentette, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.

Hírösszefoglaló

2021. december 16., 15:002021. december 16., 15:00

2021. december 16., 15:122021. december 16., 15:12

Az egészségügyi miniszter nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikor lép majd hatályba a jogszabály. „Politikai döntés fog születni róla, a tervezetet meg kell szavaznia a parlamentnek. A kívánatos az lenne, ha a törvény az esetszámok meredek emelkedése előtt hatályba lépne” – jelentette ki.

Rafila kifejtette azt is, hogy a koronavírus omikron variánsának terjedését megállítani nem, legfeljebb megfékezni tudják a korlátozó intézkedések.

Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan érkeznek ezekben a napokban az országba Nagy-Britanniából, ahol az omikron variáns lassan dominánssá válik, így szerinte Romániában is terjedni fog. A miniszter elmondta, egyelőre kevés adat van arról, hogy a koronavírusnak ez a változata mennyire súlyos megbetegedést okoz,

de az eddig megfertőzöttek többsége fiatal, aki enyhe tüneteket mutat.

Megjegyezte, hogy az omikron-variáns az oltottakat is fertőzi, akik viszont nagyon könnyen átesnek a betegségen. Ezért – tette hozzá – az oltás mellett más eszközökre is szükség van a járvány terjedésének fékezésére – közölte az Agerpres hírügynökség.

Korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter által vázolt, a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló tervezetet bírálta Florin Cîțu, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Rafila ugyanis rendszeres ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítana költségvetési forrásokból a beoltatlanok számára, a PNL elnöke szerint azonban, ha nem szabnak meg az oltás felvételére egy véges – másfél hónapos – türelmi időt, akkor a zöldigazolvány megkövetelése az alkalmazottaktól nemhogy növeli, hanem tovább csökkenti az amúgy is alacsony oltakozási hajlandóságot.

Valeriu Gheorghiță katonaorvos, a hazai oltási kampány koordinátora a Rafila-féle törvényjavaslat azon részét bírálta, amely szerint a munkahelyeken csakis akkor válna kötelezővé a Covid-igazolvány felmutatása, ha a fertőzési esetszámok három egymást követő héten legalább ötven százalékkal emelkednek. Gheorghiță szerint az intézkedésre a járvány újabb hulláma előtt, annak megelőzése érdekében, nem pedig az újabb hullám tetőzésekor van szükség.

korábban írtuk

A tesztelés kiterjesztését szorgalmazza az egészségügyi miniszter
A tesztelés kiterjesztését szorgalmazza az egészségügyi miniszter

A koronavírus-fertőzések azonosítását célzó tesztelés kiterjesztését szorgalmazza Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki az új járványügyi szabályozásoktól reméli az elvégzett tesztek számának növekedését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Romlott ételek, koszos szálláshelyek: 800 ezer lejre bírságoltak a tengerparton

A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.

Romlott ételek, koszos szálláshelyek: 800 ezer lejre bírságoltak a tengerparton
2025. augusztus 02., szombat

Szabotázsakció is lehetett a kudzsiri fegyvergyárban történt tűzeset

Radu Miruță gazdasági miniszter szombat délután megérkezett a helyzet felmérésére a kudzsiri fegyvergyárba, amelynek lőszercsarnokában tűz pusztított a szombatra virradó éjszaka.

Szabotázsakció is lehetett a kudzsiri fegyvergyárban történt tűzeset
2025. augusztus 02., szombat

Válságosra fordult a volt államfő állapota

Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.

Válságosra fordult a volt államfő állapota
2025. augusztus 02., szombat

Lemondásra szólították fel a fővárosi kórház egyik osztályvezetőjét

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.

Lemondásra szólították fel a fővárosi kórház egyik osztályvezetőjét
2025. augusztus 02., szombat

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke

A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke
2025. augusztus 02., szombat

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott (FRISSÍTVE)

Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott (FRISSÍTVE)
2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke
2025. augusztus 01., péntek

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért

A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

2025. augusztus 01., péntek

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak