Kevés a csendőr, pedig egyre többször van rájuk szükség

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

A Román Csendőrfőfelügyelőség 22 százalékos létszámhiánnyal küzd – jelentette ki egy szombati sajtóeseményen az intézmény közrendvédelmi igazgatóságának vezetője.

Hírösszefoglaló

2024. február 17., 18:572024. február 17., 18:57

Leontin Mitu dandártábornok elmondta, nem azt állítja, hogy a csendőrség nem tudja maradéktalanul ellátni a feladatát, de az utóbbi években folyamatosan nőtt személyzethiány. Hozzátette, hogy az a jelenség az egész belügyminisztériumot érinti, de intézkednek arról, hogy ez a probléma idén részben megoldódjon.

Mitu tájékoztatása szerint az elmúlt három évben évente átlagban 2000 csendőr hagyta el az intézményt, ami azért is aggasztó, mert a 2024-es év nagyon nehéznek ígérkezik a várható kihívások szempontjából.

A tábornok közölte: a csendőrség optimális működéséhez szükséges 28 000 állásból 6000 betöltetlen, miközben az elmúlt években csökkent az szakirányú képzésekre jelentkezők száma is – írja az Agerpres.

Mindezek ellenére – tette hozzá – a csendőrség közrendvédelmi igazgatósága 2023-ban 35 169 bevetést hajtott végre, ami 35 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A dandártábornok beszámolt arról is, hogy a csendőrség költségvetése lehetővé tette a szükséges felszerelések egy részének megvásárlását, de 2024-ben is folytatódnak az anyag- és eszközbeszerzések. A beszerzendő felszerelések között a szúrásbiztos és a golyóálló mellényeket, a golyóálló sisakokat, a teleszkópos gumibotokat és a lőszereket említette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak