Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A kormány segítségét fogja kérni Alexandru Rafila egészségügyi tárcavezető, hogy fedezni tudják a kórházak energiaellátásának költségeit.
2022. november 08., 17:202022. november 08., 17:20
Az egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: az egészségügyi intézményeknek 50%-kal nagyobb villany- és gázszámlákat kelt fizetni, mint pár hónappal ezelőtt. Rafila szerint az erről készült jelentés azt mutatja, hogy a villanyáramért július-augusztusban 45, míg szeptemberben 47 százalékkal fizettek többet a romániai kórházak, írta a G4Media.
A földgázért eközben a nyári hónapokban 72, szeptemberben 78 százalékkal kellett több pénzt kiadni. Az energiahordozókért közösen fizetett összeg július-augusztusban 50–53, szeptemberben 55 százalékkal lett több. Mint mondta, az egészségügyi minisztérium javaslatokat tesz a kormánynak a számlák csökkentésére.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a szaktárca két-három megoldási javaslattal fog előállni, hogy ki lehessen fizetni a megnövekedett energiaköltségeket és ezek ne hassanak ki a kórházak működésére.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
szóljon hozzá!