Kenőpénz elfogadásával is gyanúsítják Victor Pontát

Jogosulatlan haszonszerzéssel gyanúsítja Victor Pontát az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely szerint a volt kormányfő 220 ezer eurót kapott egy politikus-üzletembertől egy befutóhely odaítélése fejében. Ponta a pénzt Tony Blair romániai látogatására fordította.

Krónika

2016. szeptember 06., 11:352016. szeptember 06., 11:35

2016. szeptember 06., 13:512016. szeptember 06., 13:51

A szociáldemokrata politikust kedden délelőtt idézték be a nyomozó hatóság ploieşti-i kirendeltségére. A DNA-nál összesereglett újságíróknak Victor Ponta nem kívánta elárulni, milyen ügyben hívták az ügyészek, mindössze annyit válaszolt: aláírni jött a jelenléti ívet. Bár a vádhatóság egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben, bukaresti hírügynökségek igazságügyi forrásból tudni vélik, hogy a volt miniszterelnököt korrupcióval gyanúsítják.

A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a korrupcióellenes ügyészség azzal gyanúsítja a jogi doktori címétől plágium miatt nemrég megfosztott politikust, hogy jogosulatlan haszonszerzésre használta fel a befolyását. Állítólag arról van szó, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét 2010 és 2015 között betöltő Ponta 2012-ben pénzt fogadott el egy politikustól azért, hogy a megvesztegető befutóhelyet kapjon a 2012-es parlamenti választások idején. Nem hivatalos információk szerint a kenőpénzt a volt kormányfő nem személyesen, hanem közvetítőn keresztül vette át.

Ugyanebben az ügyben kihallgatásra idézték kedden a PSD színeiben megválasztott, később független parlamenti képviselőként tevékenykedő, nemrég a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártba (PRU) átigazolt Sebastian Ghiţă üzletember-politikust is. A Pontával baráti viszonyt ápoló honatya – akit a News hírügynökség szerint pénzmosással gyanúsítanak – úgy nyilatkozott, hogy a DNA a „Tony Blair-probléma\" kapcsán nyomoz a volt brit kormányfő, Ponta, a szigetország bukatresti nagykövete és Mihai Răzvan Ungureanu egykori román miniszterelnök 2011-es találkozójával összefüggésben.

A Blair-szállal kapcsolatban a Hotnews hírportál úgy tudja, hogy Victor Ponta 200 ezer eurót kapott egy közvetítőn keresztül Sebastian Ghiţától, az összeget pedig az egykori brit kormányfő 2011-es romániai látogatásának költségeire fordította. Egyelőre nem tudni, hogy Ghiță a maga vagy valaki más számára adott kenőpénzt a parlamenti helyért.

 Ponta kihallgatását követően a DNA közleményben jelentette be, hogy jogtalan haszonszerzéssel és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítja Victor Pontát, akivel szemben hatvan napra hatósági felügyeletet rendeltek el. (A kényszerintézkedés egyebek mellett megtiltja a politikusnak, hogy elhagyja az országot). A vádhatóság tájékoztatása szerint a volt kormányfő 220 ezer euró kenőpénzt kapott egy üzletembertől annak érdekében, hogy utóbbi felkerüljön egy politikai alakulat képviselőjelölt-listájára, a pénzt pedig Ponta egy nemzetközi elismertségnek örvendő személyiség romániai látogatásának megszervezésére költötte. A DNA közölte, Ponta politikai haszonszerzésre igyekezett felhasználni a külföldi politikus vizitjét, tekintettel arra, hogy 2012-ben helyhatósági és parlamenti választásokat is rendeztek Romániában.

Egyébként a miniszterelnöki posztot 1997 és 2007 között betöltő Blair 2012 márciusában Ponta meghívására járt Bukarestben, ahol többek közt előadást tartott a Román-Amerikai Egyetemen. A munkáspárti politikus később is megfordult a román fővárosban, legutóbb a 2014-es államfőválasztást követően, amikor Ponta bevallotta: arról tárgyalt a példaképének tartott brit politikussal, hogy miként politizáljon, miutén elvesztette a megmérettetést Klaus Johannisszal szemben.

Victor Ponta ellen tavaly szeptemberben többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség miatt vádat emelt a DNA. A nyomozó hatóság szerint 2007-2008-ban a volt kormányfő ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Șova PSD-s szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 beszámolót hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Az ügyben Șova, valamint két olténiai hőerőmű (Rovinari-Turceni) vezetői ellen is vádat emeltek, a Pontával jó barátságban lévő politikust adócsalással, okirat-hamisítással, pénzmosással és hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel vádolják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut