Kelemen Hunor jobbközép parlamenti többségnek szurkol, amelyből akár az RMDSZ is kivehetné részét

Kelemen Hunor jobbközép parlamenti többségnek szurkol, amelyből akár az RMDSZ is kivehetné részét

Fotó: RMDSZ/Gönczy Tamás

A parlamenti választások után stabilitásra van szükség, előnyös lenne egy jobbközép többség, és ehhez – ha rajta múlik – az RMDSZ hozzá kíván járulni – jelentette ki kedden Aradon Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Hírösszefoglaló

2020. október 06., 15:372020. október 06., 15:37

2020. október 06., 15:392020. október 06., 15:39

Kelemen bizakodónak mutatkozott a parlamenti választások tekintetében. Véleménye szerint ha 2016-ban 195 polgármesteri tisztséget szereztek a helyhatósági választásokon, majd 7%-os támogatásuk volt a parlamenti választásokon, akkor az idén is, amikor 199 polgármesteri széket nyertek, hasonló eredményre lehet számítani.

Idézet
Ha négy évvel ezelőtt sikerült hat százalék feletti eredményt elérni, én optimista vagyok, hogy hasonlóan jó eredményt érünk el most is. Lesz munkánk bőven.

Nekünk jó, hiteles és koherens programot kell felmutatnunk Románia modernizálásáról, a fejlesztésekről, az átláthatóságról. Az identitással kapcsolatos programunk nem mond ellent ennek, a modernizáció és az identitásmegőrzés kiegészíti egymást, egyaránt fontos közösségünknek. Világos üzenetünk lesz. A választás után stabilitásra van szükség Romániában, nyolc év káoszát kell rendbe tenni” – hangoztatta sajtóértekezletén Kelemen, aki szerint egy jobbközép többség lenne előnyös.

Hozzátette: amennyiben a politikai stabilitás az RMDSZ-en múlik, akkor lesz politikai stabilitás.

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e kormányzati szerepet a szövetség, Kelemen azt mondta: egyetlen párt sem azért indul a választásokon, hogy ellenzékben legyen, hanem hogy kormányozzon, ami persze nem sikerülhet minden alkalommal. Kelemen Hunor részt vett kedden az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére szervezett megemlékezésen.

Nem a parlamenti választások halasztására

Az RMDSZ határozottan ellenezi a parlamenti választások elhalasztását – jelentette ki kedden Aradon Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Kelemen szerint a halasztáshoz hiányzik a törvényes keret, ráadásul semmi nem szavatolja, hogy a következő év elején kedvezőbb lesz a járványhelyzet, mint decemberben. Kifejtette: az RMDSZ támogatta azt a jogszabályt, amely szerint a választások időpontját a parlament határozza meg, ám ez a törvény még nem lépett életbe, a választások időpontját viszont már korábban kitűzték, és azt nem kell megváltoztatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást

A romániaiak egynegyede gyakran visszaváltja a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) logójával ellátott italcsomagolásokat – derül ki a Kantar felméréséből.

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást
2024. április 08., hétfő

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen

A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a környezetvédelmi minisztérium a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött szállítási engedélyek és a szállítmányról készült fotók ellenőrzéséhez – jelentette be Mircea Fechet tárcavezető.

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen
2024. április 08., hétfő

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint

Az összes krónikus beteg mentesülni fog a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettsége alól – jelentette be egy hétfői sajtóeseményen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint
2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is