Fotó: DIICOT
Kábítószeres e-cigarettákat és pszichoaktív szerekkel átitatott édességet gyártó, illetve forgalmazó bűnszövetkezet tagjaira csaptak le kedden a hatóságok – közölte a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT).
2023. szeptember 19., 15:402023. szeptember 19., 15:40
A vádhatóság és a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának képviselői több mint 120 helyszínen végeztek házkutatást kommandósok bevetésével az ország megyéinek több mint felében és a fővárosban.
A DIICOT szerint a csaknem egy éve alakult bűnszövetkezet két Iași megyei gyárban
amelyeket elsősorban az interneten, de áruházakban is forgalmaztak.
A nyomozás során országszerte 28 olyan üzletet azonosítottak, ahol – kihasználva, hogy az elektronikus cigarettákat is működtető készülékek szabadon forgalmazhatók – kiskorúaknak is eladták ilyeneket, és drog tartalmú édességeket is.
A DIICOT 42 gyanúsítottat állított elő, akiket a vádhatóságnak a nyomozást összehangoló Iași megyei kirendeltségére visznek kihallgatásra.
A kemény drogok elleni küzdelmet nehezíti, hogy a vonatkozó törvény több mint húsz éve van érvényben, és nem igazították a mai valósághoz – ismerte el Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Beindult a kábitószerellenes ügyészségi és rendőrségi nagyüzem Romániában. Pár nap alatt tucatnyi drogkereskedőt vettek őrizetbe a hatóságok, a megyei ítélőtáblák pedig elrendelték 30 napos előzetes letartóztatásukat.
Nőtt a kokainfogyasztás Romániában, különösen a magas jövedelmű lakosság körében – világít rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) legutóbbi, idén közzétett, kokainról szóló jelentése.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
szóljon hozzá!