Jóval kevesebb rablást követtek el Romániában az idei augusztusi hosszú hévégén, mint tavaly, kevesebb volt a baleset is

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Mintegy 25,6 százalékkal csökkent a rablások száma a Nagyboldogasszony napjával egybekötött hétvégén a tavalyi hasonló időszakhoz képest – számolt be hétfőn a belügyminisztérium szóvivője.

Krónika

2024. augusztus 19., 15:242024. augusztus 19., 15:24

Monica Dajbog tájékoztatása szerint csütörtöktől vasárnapig 5829 lehetséges bűncselekményhez riasztották a belügyi szerveket, amelyek

hozzávetőlegesen 48 ezer bírságot róttak ki, összesen több mint 23 millió lej értékben.

Augusztus 14-étől naponta mintegy 26 800 belügyi alkalmazott teljesített szolgálatot országszerte.

A közúti forgalmat több mint 1400 rendőr figyelte, akik az ellenőrzések során 3535 gépkocsivezetőnek bevonták a jogosítványát és elvették 1550 jármű forgalmi engedélyét. Továbbá 75 olyan személyt azonosítottak, akik jogosítvány nélkül vezettek, ellenük büntetőeljárás indult.

Dajbog az Agerpres szerint arról is beszámolt, hogy

a vizsgált időszakban tavalyhoz képest 51,16 százalékkal csökkent a közúti balesetek, 45,45 százalékkal a balesetben elhunytak, illetve 51 százalékkal a súlyos sérültek száma.

A rendvédelmi szervek közbelépésre 20 300 esetben volt szükség, a katasztrófavédelmi egységek pedig közel 10 ezer esetben nyújtottak segítséget. A katonai tűzoltók több mint 7800 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 1101 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre 42 esetben volt szükség a hosszú hétvégén – sorolta az adatokat a belügyminisztérium szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 19., csütörtök

Nem tart a Duna romániai tetőzésétől a miniszter, ám a szenátus elnöke aggódik

A Duna vízhozama valószínűleg szeptember vége felé fog tetőzni, a hatóságok pedig készültségben vannak és figyelemmel kísérik a helyzetet, miután a hidrológusok árvízveszélyre figyelmeztettek a folyam romániai szakaszán.

Nem tart a Duna romániai tetőzésétől a miniszter, ám a szenátus elnöke aggódik
2024. szeptember 19., csütörtök

A lakosság többségét nem zavarják a gazdasági migránsok, ha betöltetlen munkahelyeket foglalnak el

A romániai polgárok kétharmadát nem zavarják az országba érkező migránsok, ha azok munkát vállalnak, mint ahogy az sem, ha a román kormány anyagi juttatásokkal bátorítja a külföldön élő románok hazatérését – derül ki egy friss felmérésből.

A lakosság többségét nem zavarják a gazdasági migránsok, ha betöltetlen munkahelyeket foglalnak el
2024. szeptember 19., csütörtök

Felpörgeti hadiipari termelését Románia a háború miatt

Romániának közvetlen érdeke, hogy korszerű haditechnikát gyártó hadiipara legyen – ez volt az egyik következtetése a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésének, amelynek a napirendjén a biztonsági kihívásokra adott válaszlépések is szerepeltek.

Felpörgeti hadiipari termelését Románia a háború miatt
2024. szeptember 19., csütörtök

Bő egy hónap múlva rajtol az újabb választási kampány, 18 millió polgárt várnak az urnákhoz

Az országban mintegy 19 ezer, külföldön több mint 900 szavazókörzetet alakítanak ki az idei elnökválasztásra, amelyre október 5-ig jelentkezhetnek a jelöltek – közölte csütörtökön az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.

Bő egy hónap múlva rajtol az újabb választási kampány, 18 millió polgárt várnak az urnákhoz
2024. szeptember 19., csütörtök

Felmérés: Geoană „visszatért”, ő az államfőválasztás esélyese

Mircea Geoană nyerné az államfőválasztás első fordulóját az INSCOP által szeptember 11–16. között a Szabadság és Demokrácia Intézet megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint. A függetlenként induló jelöltet Marcel Ciolacu és Elena Lasconi követi.

Felmérés: Geoană „visszatért”, ő az államfőválasztás esélyese
2024. szeptember 19., csütörtök

Szeretne kormányra kerülni az RMDSZ a választások után

Ha a feltételek adottak lesznek, az RMDSZ kormányra szeretne kerülni a parlamenti választások után – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje szerda este.

Szeretne kormányra kerülni az RMDSZ a választások után
2024. szeptember 19., csütörtök

A nyugdíjuk csökkenése ellen tiltakoznak a látássérültek a kormány székháza előtt

A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntetnek csütörtökön 10 és 14 óra között a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új nyugdíjtörvény, amely szerintük súlyosan megrövidíti a látássérülteket.

A nyugdíjuk csökkenése ellen tiltakoznak a látássérültek a kormány székháza előtt
2024. szeptember 19., csütörtök

Kelemen Hunor: a NATO döntése nélkül Románia nem lőheti le a légtere közelében repülő orosz drónokat

A NATO nagyon egyértelmű döntése nélkül Románia nem lőheti le a légtere közelében repülő orosz drónokat – reagált az ukrán külügyminiszter szerdai felvetésére a nap végén Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor: a NATO döntése nélkül Románia nem lőheti le a légtere közelében repülő orosz drónokat
2024. szeptember 19., csütörtök

Ciucă: Iohannisnak ugyanúgy jogában áll elindulni a parlamenti választáson, mint bármely más állampolgárnak

Csupán a többi polgárral való jogi egyenlőség megteremtését célozza az a PNL által beterjesztett törvénymódosítás, amely lehetővé tenné Klaus Iohannis államfő számára, hogy elinduljon a parlamenti választáson – jelentette ki Nicolae Ciucă, a PNL elnöke.

Ciucă: Iohannisnak ugyanúgy jogában áll elindulni a parlamenti választáson, mint bármely más állampolgárnak
2024. szeptember 19., csütörtök

Erőteljes választ kell adni az orosz drónok és rakéták légtérsértéseire a román védelmi miniszter szerint

A Bukaresti Kilencek (B9) országait aggasztja az orosz drónok és rakéták sorozatos betörése a NATO-tagországok légterébe, és a fokozódó feszültség az észak-atlanti szövetség határain.

Erőteljes választ kell adni az orosz drónok és rakéták légtérsértéseire a román védelmi miniszter szerint