Szó sincs arról, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nyomást gyakorolna vagy szankciókkal fenyegetne a romániai börtönviszonyok miatt, a közbeszédbe bekerült 80 millió eurós bírságról pedig végképp nem lehet szó, ez valaki „az asztal sarkánál" számolta ki – jelentette ki kedden este Klaus Johannis államfő azt követően, hogy az intézmény strasbourgi székhelyén az EJEB elnökével, az Európa Tanács főtitkárával és a Velencei Bizottság elnökével tárgyalt.
2017. január 25., 17:012017. január 25., 17:01
2017. január 25., 17:302017. január 25., 17:30
A tárgyalások témája a romániai börtönök helyzete volt, de szóba került a részleges közkegyelemre és a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó tervezet is, miután azokat a kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva dolgozta ki. Johannis leszögezte: téves az az információ, miszerint az EJEB kérte volna a közkegyelmet, az csupán egy kis részét képezi a megoldást jelentő intézkedéscsomagnak, amelyet Bukarestnek ki kell dolgoznia. Az intézkedéscsomag részét képezheti egy olyan módosítás, amely lehetővé teszi, hogy a helyzetükkel elégedetlen fogva tartottak Romániában nyújtsanak be panaszt, és az országon belül orvosolják a helyzetüket.
Feljelentés Grindeanuék ellen
Feljelentést tett a Románia Kezdeményezés nevű civil szervezet az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) Sorin Grindeanu miniszterelnök és Florin Iordache igazságügy-miniszter ellen a közkegyelemről és a Btk.-módosításáról szóló tervek miatt. A feljelentők szerint a két politikus bűnpártolásban vétkes, valamint abban, hogy a kormány tevékenységéről rosszhiszeműen hamis adatokat közöltek a parlamenttel vagy az államfővel az állam érdekeit sértő tetteik elkendőzésére. Úgy vélik, tetteiket az motiválja, hogy ellehetetlenítsék elítélt párttársaik, illetve az őket támogató üzletemberek felelősségre vonását. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) egyébként szerdán negatívan véleményezte a két javaslatot.
Johannis leszögezte: amennyiben Romániának sikerül egy olyan intézkedéscsomagot kidolgoznia a börtönviszonyok rendezésére, amely megfelel az EJEB és az Európa Tanács követelményeinek, akkor az összes, az EJEB-hez került romániai panasz ügye visszakerül Romániába, hogy itt keressenek rá megoldást. Az államfő kijelentette: nem zárja ki, hogy az intézkedéscsomag részeként részleges körkegyelmet hirdessenek, az azonban nem célozhatja a politikusokat. „Ez egy aberráció. A közkegyelemnek a csomag részeként csak akkor van értelme, ha azokra vonatkozik, akik a börtönökben ülnek, nem pedig azokra, akik a parlamentben\" – szögezte le Johannis.
Mint ismeretes, az államfő népszavazást kezdeményezett a közkegyelem témájában, azonban – mivel az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a költségvetés és a közkegyelem témájában népszavazáson döntsenek – a kérdés a korrupcióellenes harc folytatásáról szól majd.
Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy nyilatkozott: elviekben nem ellenzi a népszavazást kiírását, mivel pártja támogatja a korrupcióellenes harcot, kérdéses azonban, mi történik, ha a referendum eredménytelen lesz. Azt is közölte, a kormány igyekszik meggyőzni a lakosságot, hogy a közkegyelem szükséges, és nem jelenti azt, hogy a korruptak, az erőszaktevők és a pedofilok kiszabadulnak a börtönökből.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!