Johannis csak „meggyőző” kormányfőt nevez ki

A következő miniszterelnököt egy olyan párt vagy koalíció adja majd, amelynek sikerül meggyőznie arról, hogy többségi támogatással rendelkezik a parlamentben – jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdán este, azt követően, hogy a vasárnapi választás után parlamentbe jutott hat párt közül négynek a képviselőivel egyeztetett.

Balogh Levente

2016. december 15., 16:252016. december 15., 16:25

2016. december 15., 16:472016. december 15., 16:47

Az elnök megjegyezte: nem a miniszterelnök-jelölésről tárgyalt a pártokkal, erről ugyanis a parlament megalakulását követő tárgyalásokon egyeztetnek majd. Johannis közölte: bár az alkotmány lehetőséget biztosít arra, hogy az általa legalkalmasabb személyt bízza meg kormányalakítással, erről előzetesen egyeztet majd a pártokkal, illetve a kialakuló koalíciókkal, és azt bízza meg, aki mögött parlamenti többség áll. Hozzátette: a pártok koalíciókat alkotnak, megszámolják a mandátumaikat, és aki a legtöbb mandátummal rendelkezik, az javasol kormányfőt.

Arra a felvetésre, hogy Dacian Cioloş leköszönő miniszterelnök a lehetséges jelöltek közt van-e, csupán annyit válaszolt: erre csakis az összes párttal történő egyeztetést követen válaszolhat.
Annak kapcsán, hogy a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) csatlósának és koalíciós partnerének tekintett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) tagja lehet-e egy baloldali koalíciónak, megjegyezte: ez matematikailag lehetséges, de kiderül, hogy politikailag is az-e. Az elnök egyébként az államfői intézménnyel fenntartott kapcsolat szempontjából „egészségtelennek\" nevezte azt, hogy a PSD és az ALDE – arra hivatkozva, hogy csakis az új parlament megalakulását követően hajlandóak a kormányalakítás lehetőségeiről egyeztetni – nem vett részt a szerdai megbeszéléseken.

Eközben Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke, volt PNL-elnök és miniszterelnök csütörtökön spekulációnak nevezte azon kijelentéseket, miszerint visszatérhetne a PNL élére a két párt fúziója révén, és jelezte: jelenleg a PNL és az ALDE meglehetősen távol áll egymástól, mivel előbbinek előbb tisztáznia kell saját politikáját és ideológiáját. Tăriceanu tudatta, hogy Liviu Dragnea PSD-elnök ígérete ellenére a hét elején nem került sor a közös kormányfőjelölt személyéről szóló egyeztetésre, mivel azt csak a mandátumok kiosztása után kezdik el. Kijelentette: a két párt közötti viszony nagyon jó. 

Belviták az USR-ben Soros miatt

A pártbeli ellentétek elsimítására és egységre szólított Clotilde Armand, a parlamentbe újoncként bejutott Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik vezető politikusa azt követően, hogy férje, Sergiu Moroianu nyilvánosan visszaéléssel és hibás stratégiával vádolta meg a párt kampánycsapatát. Armand megjegyezte: a kampánystábnak gyorsan kellett döntéseket hoznia, és ez nem mindig annyira demokratikusan történt, amennyire szerették volna, de össze kell fogni, hogy a párt megvalósíthassa korrupcióellenes, illetve a különböző intézmények politikumtól való megtisztítására vonatkozó célkitűzéseit.

Sergiu Moroianu azzal vádolta meg Matei Păun kampányfőnököt, hogy túlságosan is közel vitte a pártot az LMBT-közössséghez és Soros György személyéhez, ahelyett, hogy távolságot tartott volna, ezért győzhetett a PSD. Szerinte Păun vitatott személy, aki önkéntesként érkezett a pártba, de kétes eredetű vagyonnal rendelkezik, és a Soros György alapítványi hálózatához köthető  Roxana Wring támogatottja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak