Bonyolult ígéreteket kell teljesítenie a Sorin Grindeanu vezette kormánynak – hívta fel a figyelmet Klaus Johannis államfő szerdán azt követően, hogy az új kabinet tagjai letették a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
2017. január 04., 21:172017. január 04., 21:17
2017. január 04., 22:402017. január 04., 22:40
„Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett valamennyi ígéretet\" – fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak.
Az államfő azt is hangsúlyozta beszédében: ő maga és sokan mások is elvárják a kormánytól, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a jogállam megerősítése érdekében. Klaus Iohannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket.
„Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják majd 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek\" – idézte az Agerpres hírügynökség Klaus Johannist.
Az államfő ugyanakkor odaszúrt Liviu Dragneának, arra kérve a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét: „tanítsa meg a programot a kabinet tagjainak\". „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, tanítsa meg a programot a kabinet tagjainak is\" – biztatta a képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikust Klaus Johannis.
Egyébként szerdán este meg is tartotta első ülését a Sorin Grindeanu vezette kormány. A kabinet tagjait elkísérte a Victoria-palotába a szenátus és a képviselőház elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu és Liviu Dragnea is. Az új kabinet tagjait Dacian Cioloş volt miniszterelnök fogadta. Sorin Grindeanu bejelentette, az első ülés napirendjén szerepel a kormány működéséről szóló rendelet, valamint az a törvénytervezet, amely felhatalmazza a kormányt, hogy rendeleteket bocsásson ki.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!