Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/FSANP
A craiovai ítélőtábla pénteken kiadott jogerős ítélete szerint marad a 15 év letöltendő börtönbüntetés azon fiatalember esetében, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette a craiovai botanikus kertben.
2024. szeptember 27., 19:052024. szeptember 27., 19:05
A fellebbviteli bíróság ezzel megerősítette a Dolj megyei törvényszék idén június 28-án hozott alapfokú ítéletét, elutasítva Mario Alexandru Fojică fellebbezését.
Az ítélet szerint a vádlottnak 29 317 lejes anyagi kártérítést kell fizetnie a craiovai sürgősségi megyei kórháznak, ahol a megölt lány sérült barátját ápolták, illetve 600 000 euró és 200 000 lej erkölcsi kártérítést a lány szüleinek.
Mario Alexandru Fojică, aki a Tudor Vladimirescu Katonai Iskola diákja volt, tavaly június 27-én a craiovai botanikus kertben találkozott a 14 éves lánnyal és a lány 20 éves barátjával, akiket többször megkéselt. A lány helyben meghalt, a 20 éves fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Az ügyészek szerint Fojică előre eltervelte tettét. „Egy késsel felfegyverkezve ment el hazulról, a felismerését megnehezítő öltözetben, majd mérlegelte, hogy miként, milyen körülmények között, hol és mikor kövesse el a bűncselekményeket. A vádlott nem ismerte a két áldozatot, de a viselkedéséből egyértelműen kiderül, hogy a gyilkosság szándékával indult el otthonról, és a körülmények függvényében készült kiválasztani az áldozatait, hogy a megfelelő pillanatban cselekedhessen” – olvasható a vádiratban.
A fiatalembert tavaly szeptemberben állították bíróság elé minősített emberölés és minősített emberölési kísérlet vádjával – emlékeztet az Agerpres.
Alapfokon 15 év börtönre ítélte pénteken a Dolj megyei törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
szóljon hozzá!