Fotó: Pinti Attila
Tizenkilenc megye 53 településén és Bukarestben volt szükség az elmúlt 24 órában a katonai tűzoltók bevetésére a heves esőzések és az erős szél okozta károk elhárítására. A szélsőséges természeti jelenségek négy személy életét követelték – tájékoztatott csütörtökön a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
2023. július 27., 12:122023. július 27., 12:12
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint szerdán és a csütörtökre virradó éjszaka Fehér, Argeş, Bákó, Bihar, Botoşani, Brassó, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Hargita, Hunyad, Máramaros, Maros, Neamţ, Olt, Szatmár, Szeben, Suceava és Tulcea megyében és a fővárosban riasztották az IGSU munkatársait.
A tűzoltók eltakarítottak az erős szél által kidöntött 117 fát, hat oszlopot és több lerepített épületelemet, amelyek az úttestre, kocsikra vagy épületekre estek. Ugyanakkor egy melléképületből, hét pincéből, két alagsorból és két utcáról kellett kiszivattyúzniuk a vizet. A katasztrófavédelem szerint kilenc házban, 16 tömbházban és 18 személygépkocsiban esett kár.
Rámutatnak, hogy a vészhelyzetek számos hatása korlátozható vagy akár meg is szüntethető, ha a polgárok időben cselekszenek és ismerik a helyes reagálási módot. Emiatt azt is tanácsolják a polgároknak, hogy tájékozódjanak a https://fiipregatit.ro/ platformon elérhető útmutatók révén.
Halálos áldozatokat is követelt a keddi és szerdai ítéletidő: a hivatalos bejelentések szerint eddig három haláleset történt.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
szóljon hozzá!