Ismét DNA-célkeresztben az adóhatóság volt vezetője

A korrupcióellenes ügyészek szerint az adóhivatal volt vezetője, Sorin Blejnar törvénytelenül járt közben egy számítástechnikai cég érdekében, ezért hétfőn kihallgatták.

Balogh Levente

2016. november 07., 15:502016. november 07., 15:50

2016. november 07., 18:542016. november 07., 18:54

Befolyással üzérkedés gyanúja miatt kihallgatásra előállították hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ploiești-i ügyészei Sorin Blejnart, az Országos Adóhatóság (ANAF) volt elnökét.
A DNA szerint Blejnar még 2011-ben, az adóhivatal elnökeként ígéretet kapott egy számítástechnikai cég vezetőjétől, hogy az csúszópénzt fizet neki, amennyien az ő cégét támogatja az ANAF által kiírt közbeszerzési pályázaton. Az ügyben az ANAF egyik volt, közbeszerzésekért felelős osztályvezetője ellen is vizsgálat indult, akire a DNA szerint Blejnar nyomást gyakorolt, hogy a szóban forgó céggel kössenek szerződést. Sajtóértesülések szerint Blejnar 10 millió lejt kaphatott ténykedéséért.

Nem ez az első DNA-eljárás Blejnar ellen: az adóhivatal volt vezetőjét júniusban alapfokon öt év szabadságvesztésre ítélte a bukaresti táblabíróság egy másik korrupciós ügyben. A bírák adócsalásban és szervezett bűnözői csoport­ban való részvételben találták bűnösnek. Az ügyben Viorel Comă­niţă, az Országos Vámhatóság egykori elnöke és Dan Secăreanu, a Belügyi Hírszerző és Védelmi Szolgálat (DGIPI) konstancai szervezetének volt vezetője, Radu Nemeş üzletember és felesége, valamint számos további személy ellen is elmarasztaló ítélet szeületett.

A DNA ügyészei szerint Radu Nemeş és felesége az általuk birtokolt cégek révén kőolajtermékeket hoztak be az országba, amelyeket azonban valós értéküknél alacsonyabb áron jelentettek be a vámvizsgálatnál. Ennek nyomán kevesebb jövedéki adót fizettek be az államkasszába, miközben a termékeket valós értéken adták el a feketepiacon. Blejnar, Comăniţă és Secăreanu ellen az a gyanú, hogy tudomásuk volt Nemeş ügyleteiről, de vagy nem léptek közbe, vagy egyenesen támogatták azokat. Az okozott kár az ügyészség szerint 56 millió euró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek