Légiveszély. A NATO egyik legfontosabb katonai támaszpontján komoly zavart okoznak a pilóta nélküli eszközök
Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.
2024. április 18., 16:552024. április 18., 16:55
A román légierő csütörtökön közölte, hogy szerdán este az őrszemélyzet a repülőtér irányítótornyától mintegy 4-5 kilométernyire észak-északnyugatra alacsonyan, kis sebességgel szálló drónt észlelt. A bejelentés szerint
Ugyanakkor a támaszpont parancsnoksága jelentette az esetet a katonai ügyészségen, és saját hatáskörben is vizsgálóbizottságot hozott létre. A légierő egyúttal felhívja a figyelmet, hogy a hatályos törvények értelmében a katonai objektumok környékén csakis előzetes hatósági engedéllyel lehet repülési tevékenységet végezni.
Összesen három, pilóta nélküli eszközt láttak, elektronikai hadviselési eszközöket is bevetettek, végül megszakadt a radarkapcsolat a drónokkal. Ebben az esetben is értesítették a katonai ügyészséget. A román katonai illetékesek szerint
Ugyanakkor Gheorghiţă Vlad tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke még februárban annak kapcsán, hogy több ízben is román területen robbantak fel Ukrajna ellen bevetett orosz harci drónok, arról beszélt:
„Jelenleg a román hadsereg békeidőben nem folytathat harci műveleteket. Ehhez rendkívüli állapotot, ostromállapotot vagy hadiállapotot kell hirdetni. A román hadsereg nem működtethet fegyverrendszereket azokon a katonai létesítményeken vagy kiképzési területeken kívül, amelyekkel jelenleg rendelkezünk” – mondta a vezérkari főnök a Szabad Európának nyilatkozva. A vezérkari főnök szerint négy törvényt kell módosítani. Emellett az egyik esetben
A tábornok szerint a honvédelmi törvényt, a védelmi minisztérium szervezetéről és működéséről szóló törvényt, a fegyverzetről és lőszerek szabályozásáról szóló törvényt, valamint a 257/2021-es törvényt kell módosítani – ez utóbbi arról rendelkezik, hogyan lehet fellépni a Románia légterét engedély nélkül használó repülőgépekkel szemben.
A vezérkari főnök rámutatott: a román légteret engedély nélkül használó légi járművekkel szembeni fellépés módjáról szóló törvény nyolcadik cikkelye értelmében
azaz vadászgépeket kell felküldenie, amelyeknek jelezniük kell az érintett légi jármű számára, hogy megsértette az ország területét vagy légterét. „És van még négy-öt lépés.(...) A szóban forgó drón természetesen minderre nem fog reagálni, mert nincs pilóta, aki észlelné a figyelmeztetést” – mutatott rá a vezérkari főnök.
A román hadseregnek nincs törvényes alapja arra, hogy lelője azokat a támadó drónokat, amelyek behatolnak Románia légterébe – jelentette ki Gheorghiţă Vlad tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken.
A román légvédelem lőhette le azokat az orosz harci drónokat, amelyek roncsai szerdára virradóra csapódtak be román területen – legalábbis ezt állítják egyes orgánumok.
Őrizetbe vettek csütörtökön az ügyészek egy 51 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megerőszakolt két fiút.
Klaus Iohannis csütörtökön Párizsban részt vett Románia Házának felavatásán, amelyet a franciaországi román nagykövetségnek is otthont adó Béhague-palotában rendeztek be a nyári olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából.
Sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány az év végi államelnöki és a parlamenti választások megszervezéséről.
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld a román kormánynak, amiért nem alkalmazza helyesen a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelvet és a hulladékokról szóló 2008/98/EK direktívát.
Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen.
Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
A román határhoz közeli, Duna menti ukrán célpontok ellen végrehajtott orosz dróntámadás során három drón átrepült Romániába – állították csütörtökön az ukrán hatóságok.
Hazahoztak Nagy-Britanniából Romániába egy nőt, akit azért ítéltek négy és fél év börtönbüntetésre, mert prostitúcióra kényszerített egy lányt – közölte csütörtökön Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)