Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Nagyon aggasztónak nevezte kedden Klaus Iohannis államfő a kábítószer-fogyasztás elterjedését a fiatalok körében, hangsúlyozva, hogy az iskolai drogtesztek bevezetése is megoldás lehet a problémára.
2023. augusztus 30., 07:502023. augusztus 30., 07:50
Mint mondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzést célzó tájékoztatásra, ugyanakkor
„Nem lehet tétlenül szemlélni a jelenséget” – idézte az Agerpres Klaus Iohannist, aki szerint megoldás lehet az iskolai tesztelés bevezetése is, természetesen szülői hozzájárulással.
Az elmúlt években két ízben is vizsgálódtak már a hatóságok az ellen a fiatalember ellen, aki bedrogozva vezetett szombat reggel, és autójával gyalogosok közé hajtott Május 2 település közelében, két fiatal halálát okozva.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Cătălin Predoiu belügyminiszter hétfő este bejelentett intézkedései előrelépést jelentenek a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelemben, de nem elegendőek.
Az év elejétől mostanig csaknem kétezer sofőrt ért pszichoaktív szerek hatása alatt történő gépjárművezetésen a rendőrség.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
szóljon hozzá!