Iohannis: sem a CSAT, sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek az ország politikusai után

Klaus iohannis

Klaus Iohannis szerint még a titkosszolgálatok sem kémkedhetnek az ország politikusai után

Fotó: Presidency

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy sem a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek egy elnökjelölt után; ha így tennének, az visszatérést jelentene az egykori Securitate módszereihez.

Hírösszefoglaló

2024. december 18., 21:402024. december 18., 21:40

2024. december 18., 21:432024. december 18., 21:43

Az államfőt Brüsszelben, az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt faggatták a sajtó képviselői az elnökválasztásokra vonatkozó döntés késlekedéséről.

„Mi évek óta beszélünk ezekről a kérdésekről, tehát nem tegnapelőtt hallottunk róluk először, de a veszély létezésének ismeretétől a konkrét történések felgöngyölítéséig hosszú az út. Meg kell értenünk, hogy azok közül, akik támadnak minket, senki sem teszi ezt átlátható módon. Tökéletesen elrejtőznek a kibertérben, szinte lehetetlen megtalálni a kapcsolatot és a fonalat, szervereket használnak szerte a világon, olyan szervereket, amelyek más és más szerverekhez kapcsolódnak, tehát senki ne gondolja, hogy ezek a támadások „Szeretettel Keletről” aláírással érkeznek. Nem. Nagyon, nagyon nehéz őket dokumentálni” – mondta Iohannis.

Hozzátette, semmilyen hatóság, sem a Legfelsőbb Védelmi Tanács, sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek az ország saját politikusai után. Ha megtennék, azt jelentené, hogy visszatértünk az 1989 előtti állapotokhoz.

„Mindenkinek szabadságában áll jelöltetni magát, kampányolni, ismertetni terveit az emberekkel – ez a politika. Nem tilthatsz be egy jelöltet azért, mert furcsa dolgokat beszél a kampányban, hacsak törvényt nem sért velük. Úgy tűnik, antiszemitizmus és legionárius propaganda terén történtek jogsértések, ezeket talán jobban kellett volna követni. Valószínűleg így is lesz legközelebb. De ne feledjék, ez egy nagyon, nagyon komoly ügy, és magam is ennek megfelelően akarom kezelni. A titkosszolgálatok nem figyelhetnek meg belső politikusokat. Egész egyszerűen ezzel visszatérnénk a régi Securitate gyakorlatához. Ez elfogadhatatlan.

Idézet
Ráadásul senki nem engedheti meg magának, hogy ítélkezzen a választási kampányok ügyében, csak azért, mert esetleg beavatkozott X vagy Y. Ezt le kell ellenőrizni, meg kell győződni róla, és utána természetesen meg kell tenni a szükséges intézkedéseket”

– hangsúlyozta az államfő.

Azt is kijelentette, hogy sem az államelnöknek, sem a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak nincs szerepe a választási folyamat lebonyolításában.

Felidézte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) akkor hívta össze, amikor a titkosszolgálatok jelezték, hogy külső beavatkozás történt.

„Tehát figyelem: a CSAT-t az idegen beavatkozás miatt hívtuk össze, és nem azért, ahogy a kampány lezajlott. Az nem a CSAT dolga.

A CSAT-nak azonban meg kellett kapnia néhány dokumentumot, néhány vizsgálatot le kellett zárnia, mielőtt rálátása lett volna, hogy mi is történik valójában, és ez négy napig tartott. Ezt követően a CSAT nyilvános közleményt adott ki, miszerint beavatkozás történt, kibertámadások történtek, hogy egy közösségimédia-hálózat törvénytelenül viselkedett, és az egyik jelöltet előnyben részesítette” – összegezte Iohannis. Továbbmenve azt is felidézte, hogy a dokumentumok titkosításának feloldását több civil szervezet is követelte, és miután a kibocsátó intézmények hozzájárultak, nyilvánosságra is hozták őket. Ezt követően az alkotmánybíróság mélyrehatóbb elemzésbe kezdett, és végül érvénytelenítette az elnökválasztást.

Azt is leszögezte, hogy a CSAT-nek tilos következtetéseket és dokumentumokat olyan szereplőkkel megosztania, akiket nem ír elő az intézményre vonatkozó jogszabály; ugyanakkor az alkotmánybíróság nem tartozik azon intézmények közé, amelyek hivatalból tájékoztatást kapnak titkos dokumentumokról – számolt be az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára