Viorica Dăncilă kormányfő (jobbról a második) Carmen Dan belügyminiszternek (jobbról a harmadik) is ajtót mutathat
Fotó: Gov.ro
Jövő héten elkezdődik a miniszterek tevékenységének kiértékelése, majd ezt követően születik meg a döntés arról, ki maradhat a helyén, és kit váltanak le – jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.
2019. július 07., 16:362019. július 07., 16:36
2019. július 07., 20:102019. július 07., 20:10
A kormányfő hétvégén közölte: minden egyes tárcavezető eredményeit külön kiértékelik majd azon kritériumok alapján, mennyiben sikerült megvalósítania a kormányprogramban lefektetett célokat, illetve hogyan kommunikált az általa meghozott intézkedésekkel kapcsolatosan. Annak kapcsán, hogy spekulációk láttak napvilágot az esetlegesen leváltandó miniszterek kapcsán kijelentette: egyelőre nem merült fel egyetlen név sem.
Az ő „bűnük” az, hogy közel állnak Liviu Dragneához, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökéhez, akit május 27-én jogerősen három és fél év szabadságvesztésre ítéltek befolyással üzérkedés miatt, a helyére pedig Viorica Dăncilát választották pártelnökké.
akit heves bírálatok értek a külföldi románok EP-választáson való részvételének akadályozása kapcsán, ám Călin Popescu-Tăriceanu, a minisztert a tárca élére jelölő Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke hallani sem akar erről.
Az érintettek közül Răzvan Cuc közlekedési miniszter úgy nyilatkozott: eddig semmit sem róttak fel neki, a pártban nem hallott semmit az esetleges minisztercserékről, de az erről szóló döntés a miniszterelnöké, ő pedig nem ragaszkodik a tisztségéhez, ha esetleg a leváltásáról születne döntés.
Mint ismeretes, a miniszterelnök félévente értékeli ki kormánya tagjainak tevékenységét, ezt követően dönt az esetleges minisztercserékről. Ezek azonban az utóbbi hónapokban nem mentek könnyen, mivel az államfőnek jogában áll egyszer visszautasítani a jelölteket, a kormányoldallal ellentétes politikai oldalon álló Klaus Johannis pedig szinte sportot űz abból, hogy visszadobja Dăncilă jelöltjeit.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
szóljon hozzá!