Fotó: Pinti Attila
Idén 14,1 milliárd lejre tehető a nyugdíjalap hiánya, jövőre pedig a deficit elérné a 17,2 milliárd lejt, amennyiben nem kizárólag az infláció mértékében növelnék a különnyugdíjakat – nyilatkozta csütörtökön Ionuţ Mişa pénzügyminiszter.
2017. augusztus 04., 12:002017. augusztus 04., 12:00
„2016-ban a nyugdíjalap hiánya 15,6 milliárd lej volt, vagyis a járulékbefizetéseken felül 15,6 milliárd lejt kellett még kiutalni a költségvetésből. 2017-ben 14,1 milliárdra tehető a deficit, amely a becslések szerint 2018-ban elérné a 17,2 milliárd lejt, a béremelések ugyanis automatikusan maguk után vonnák a nyugdíjak növekedését” – ismertette az adatokat a miniszter az Agerpres szerint.
Ionuţ Mişa arról is beszámolt, hogy készítettek egy elemzést a májusi átlagnyugdíjról. „A légi személyzeti állomány esetében 10 849 lejes átlagnyugdíj mellett 2 751 lejre tehető a járulékbefizetés. A 8 114 lejes különbözetet a költségvetésből biztosítják.
– fogalmazott a tárcavezető.
A miniszter ismét hangsúlyozta, szeptember 15-éig a jelenleg érvényben levő szabályozás alapján kérhetik nyugdíjazásukat az érintettek, a nyugdíjakat azonban ezután kizárólag az infláció mértékéhez igazodva növelik.
Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter ugyanakkor azt nyilatkozta pénteki sajtóértekezletén, hogy
„Szeretnék tisztázni néhány dolgot. Először is a nyugdíjak nem csökkennek. Másodszor, a nyugdíjazási korhatár nem változik. Ugyanakkor el szeretném mondani, hogy azt a kormányrendelet-tervezetet, amelyet pénteken a kabinet megtárgyal, a munkaügyi, a védelmi és a belügyminisztérium közösen dolgozta ki. (...) Tisztelettel adózunk a katonák önfeláldozása és professzionalizmusa előtt, de pénzügyi stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükség” – mondta az Agerpres szerint a miniszter.
A tárcavezető kijelentette, költségvetési forrásokkal nem tartható az az állapot, hogy a nyugdíjak magasabbak, mint a fizetések.
A bukaresti törvényszék csütörtökön 30 napos házi őrizetbe helyezett egy 15 éves fiút, akit a DIICOT-ügyészek azzal gyanúsítanak, hogy kábítószert árult főként kiskorú drogfogyasztóknak.
Elővigyázatosságra int, konkrét tanácsokat ad a lakosságnak a román rendőrség a fekete pénteki online csalások megelőzésére.
Súlyos állapotban szállítottak péntekre virradóan Konstancáról Bukarestbe egy 10 éves gyereket, aki testfelülete 70 százalékán megégett, miután a medgigiai állomáson felmászott egy vasúti kocsi tetejére, és áramütés érte.
Marcel Ciolacu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első embere jutna be az elnökválasztás második fordulójába, ha most vasárnap rendeznék a megmérettetést – derül ki egy új felmérésből.
Egy friss felmérés szerint két államfőjelölt maradt szoros versenyben, hogy Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) kormányfő ellenfele legyen a romániai elnökválasztás második fordulójában.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése szerint alkotmányellenes a törvény, amely előírja, hogy csak az állami közoktatási rendszerbe beiratkozott tanulók részesülhetnek teljesítmény-ösztöndíjban.
Jóváhagyta a kormány csütörtökön az ötödik generációs, amerikai gyártmányú F-35-ös többcélú harci repülőgépek beszerzésének első szakaszáról szóló törvénytervezet.
Sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány arról, hogy 2025. január elsejétől a súlyos látássérültek és súlyos fogyatékkal élők a nyugdíjuk mellett havonta egy úgynevezett szolidaritási támogatásban részesülnek.
Egyik párt sem tud majd egyedül kormányt alakítani a választások után, a leendő kabinetnek pedig költségvetési „korrekciókat” kell végrehajtania – szögezte le Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke.
szóljon hozzá!