Heteken belül teljesítheti az amerikai vízummentességi program követelményeit Románia

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy maradéktalanul teljesítse az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeit – közölte a washingtoni román nagykövetség Andrei Muraru nagykövet és Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter találkozója után.

Tóth Gödri Iringó

Hírösszefoglaló

2024. szeptember 12., 14:232024. szeptember 12., 14:23

A diplomáciai képviselet Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzés szerint már csak „néhány hét” választja el az országot attól, hogy teljesítse az elutasított vízumkérelmek arányára vonatkozó követelményt is. Ezt követően októbertől elkezdődik egy több hónapos procedúra, amelynek keretében egy értékelő küldöttség érkezik Romániába, hogy meggyőződjön a feltételek teljesítéséről. „Azt szeretnénk, hogy a Biden-adminisztráció mandátumának végéig az amerikai fél zárja le a bürokratikus eljárást.

A programhoz való tulajdonképpeni csatlakozásra jövő évben kerülhet sor”

– tette hozzá Andrei Muraru.

Ez volt a nagykövet és a belbiztonsági miniszter közötti utolsó tárgyalás az amerikai pénzügyi év vége előtt. Mint ismert, a román hatóságok célul tűzték ki, hogy a 2023. október 1. és 2024. szeptember 30. közötti pénzügyi évben 3 százalék alá szorítják az elutasított vízumkérelmek arányát, ami az egyik fő feltétele a Visa Waiver programba való felvételnek.

korábban írtuk

Október 15-én dönthetnek az amerikaiak a román vízumkötelezettség megszüntetéséről
Október 15-én dönthetnek az amerikaiak a román vízumkötelezettség megszüntetéséről

Kormányforrások szerint az amerikai egyesült államokbeli hatóságok várhatóan október 15-én jelentik be a román állampolgárok számára a jövő évtől alkalmazandó vízummentességről szóló határozatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 12., csütörtök

A pedagógusok és a tanügyi kisegítő személyzet is kap szakmai utalványokat októberben

Októberben 1500 lej értékű szakmai utalványt kapnak a pedagógusok, a tanügyi kisegítő személyzet pedig 500 lejes juttatásban részesül, akárcsak tavaly.

A pedagógusok és a tanügyi kisegítő személyzet is kap szakmai utalványokat októberben
2024. szeptember 12., csütörtök

Több mint 7 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására

Mintegy 7,56 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására.

Több mint 7 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására
2024. szeptember 11., szerda

A szexuális agresszióval gyanúsított Alfred Bulai megfellebbezte előzetes letartóztatásának elrendelését

A jelenleg kórházban ápolt Alfred Bulai szociológus megfellebbezte az előzetes letartóztatásának elrendelését, ügyét csütörtökön tárgyalja a bukaresti törvényszék.

A szexuális agresszióval gyanúsított Alfred Bulai megfellebbezte előzetes letartóztatásának elrendelését
2024. szeptember 11., szerda

Ciolacu megerősítette: megemelik a katonák és a rendőrök nyugdíjának adómentességi küszöbét is

Marcel Ciolacu szerda este bejelentette, hogy a katonák és a rendőrök nyugdíjának adómentességi küszöbét is 3000 lejre emeli október elsejei hatállyal a kormány.

Ciolacu megerősítette: megemelik a katonák és a rendőrök nyugdíjának adómentességi küszöbét is
2024. szeptember 11., szerda

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vizsgálódnak az autója irányítását egy kiskorúnak átadó fiatal ellen

Gondatlanságból elkövetett emberölés űncselekményére is kiterjesztette a büntetőeljárást a bukaresti ügyészség azzal a fiatalemberrel szemben, aki a 9 éves fiú halálát előidéző kiskorú sofőr mellett ült.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vizsgálódnak az autója irányítását egy kiskorúnak átadó fiatal ellen
2024. szeptember 11., szerda

Jogszabály-kiegészítéssel a drónok ellen – a védelmi bizottság szerint változtatni kell

A szenátus védelmi bizottságának tagjai és a védelmi minisztérium képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy szükség van a román légtérbe belépő ellenséges drónokra való reagálásra vonatkozó jogszabályok kiegészítésére.

Jogszabály-kiegészítéssel a drónok ellen – a védelmi bizottság szerint változtatni kell
2024. szeptember 11., szerda

Felkészülés a télre: a romániai földgáztárolók töltöttségi szintje közel 90 százalékos

Románia hat földgáztárolójának töltöttségi szintje 89,58 százalék volt augusztus 17-én – derül ki az energiaunió helyzetéről szóló 2024-es jelentésből, amelyet szerdán tett közzé az Európai Bizottság.

Felkészülés a télre: a romániai földgáztárolók töltöttségi szintje közel 90 százalékos
2024. szeptember 11., szerda

A román állam feleannyit sem fektet egy diákba, mint a jó átlag

Románia évente átlagosan mintegy 6000 dollárt fordít egy diákja oktatására, miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban – amelyek soraiba Bukarest is bebocsátást nyerne – ez az összeg több mint 14 ezer dollár.

A román állam feleannyit sem fektet egy diákba, mint a jó átlag
2024. szeptember 11., szerda

Korábban folyósítják a különleges bánásmódot igénylő személyeknek járó juttatásokat

A megszokott időpontnál korábban folyósítja a munkaügyi minisztérium az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökségen (ANPIS) keresztül a különleges bánásmódot igénylő személyeknek járó juttatásokat.

Korábban folyósítják a különleges bánásmódot igénylő személyeknek járó juttatásokat
2024. szeptember 11., szerda

A magyarok szavazatára is hajt az államfői tisztségre bejelentkezett Mircea Geoană

Bejelentette szerdán Mircea Geoană, a NATO napokban leköszönt főtitkár-helyettese, hogy jelölteti magát az idei romániai államfőválasztáson.

A magyarok szavazatára is hajt az államfői tisztségre bejelentkezett Mircea Geoană