Helyi választottaknak is jár az extra nyugdíj

Megszavazta kedden a bukaresti felsőház a helyi választottak számára különnyugdíjat biztosító törvénytervezetet. Az ügyben döntéshozó kamaraként járt el a szenátus, miután a képviselőház korábban hallgatólagosan elfogadta.

Krónika

Rostás Szabolcs

2016. június 21., 18:442016. június 21., 18:44

2016. június 21., 19:292016. június 21., 19:29

A jogszabály a polgármestereket és alpolgármestereket, továbbá a megyei tanácsok elnökeit és alelnökei részesíti speciális nyugdíj-kiegészítésben. Miközben a törvény eredeti változata nem szabta feltételként a kitöltött mandátumot, hanem alsó határként két évet írt elő, a módosított és végleges változat értelmében csak azok a települési és megyei választott tisztségviselők kaphatnak speciális öregségi juttatást, akik legkevesebb egy mandátumot kitöltöttek.

A törvény alapján a tisztségért járó munkabér 26-79 százalékának megfelelő nyugdíj-kiegészítést kapnak a helyi választottak mandátumuk időtartamának függvényében, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. Nem részesülnek különnyugdíjban a hivataluk gyakorlása közben jogerősen letöltendő börtönbüntetéssel sújtott helyi elöljárók, ugyanakkor ez a juttatás nem halmozható a parlamenti képviselőknek járó illetménnyel. A speciális illetmény mindazonáltal legtöbb három mandátum alapján jár.

A kedden megszavazott jogszabály jövő év januárjában lép hatályba, az alkalmazásához szükséges forrásokat pedig nem a központi, hanem a helyi és megyei önkormányzatok költségvetéséből kell előteremteni. A szakértői kormány határozottan ellenezte a helyi választottak speciális nyugdíjáról szóló törvényt – többek között amiatt, hogy visszamenőleges hatállyal bír, és ellentmond a jogegyenlőség elvének –, amelynek tavaly decemberben megszavazott változatát megtámadta az alkotmánybíróságon.

A taláros testület januárban az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a jogszabályt. Mint ismert, a parlamenti képviselők és szenátorok tavaly maguk számára is bebiztosították a nyugdíj-kiegészítést, és bár Klaus Johannis államelnök visszaküldte a törvényhozásnak az erről szóló törvénytervezetet, a honatyák decemberben újból megszavazták az „extra nyugdíjról\" szóló jogszabályt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek