Hasznot és lelket vinnének a megújuló szilágyperecseni iskolába

Boncidai Csaba polgármester szerint terveik elősegíthetik az otthon maradást •  Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen

Boncidai Csaba polgármester szerint terveik elősegíthetik az otthon maradást

Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen

Bár a járványhelyzet tavalyi, illetve idei alakulása is sok nehézséget hozott diákoknak, tanároknak és oktatási intézményeknek egyaránt, a szilágyperecseni iskolában mondhatni kapóra jött, hiszen így könnyebben el tudták végezni az épület felújítási munkálatait. Ezek fontos lépést jelentenek a felé is, hogy megvalósítsák régi álmukat: szakosítsák az iskolát.

Tóth Gödri Iringó

2021. május 01., 18:312021. május 01., 18:31

Felújítják, kibővítik a szilágyperecseni iskolát állami költségvetésből, a helyi önkormányzat hozzájárulásával.

Ám nemcsak korszerűsítik a több mint 50 éves épületet, hanem felkészülnek arra is, hogy akár a közeljövőben szakosztályokat indítsanak a tanintézetben.

A felújításról, illetve jövőbeli elképzelésekről Boncidai Csaba, a többségében magyarlakta község polgármestere beszélt a Krónikának. Az elöljáró felidézte, hogy a helyi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, így már jó ideje megfogalmazódott az az ötlet, hogy szakosítsák az iskolát – azaz művészeti és sportszakosztályokat indítsanak az iskolában. A vidékfejlesztési pályázatoknak köszönhetően sikerült az épületet – ahogy Boncidai Csaba fogalmazott – a talapzattól a tetőzetig feljavítani.

Idézet
Nekünk ez nem volt elég, mert szerettünk volna az iskolába lelket is vinni, hogy legyen egy olyan hely, ahova vágynak, nem ahonnan futnak a gyerekek, fiatalok”

– jelezte az RMDSZ-es politikus.

Korszerű, vonzó iskola

Boncidai Csaba kiemelte, szerinte akkor válhat az iskola ideális környezetté a gyerekek számára, ha érdekes, korszerű, vonzó hely. Ezen gondolat nyomán felújítják, visszaállítják az évtizedek alatt szinte használhatatlanná, „elsorvadttá” vált fizika-, kémia- és biológialaboratóriumokat, modern felszerelésekkel, kísérleti eszközökkel látják el azokat.

Az osztálytermeket intelligens, digitális táblákkal látják majd el, csupán egyetlen hagyományos krétás táblát fognak megőrizni – muzeális darabként.

Szeretnék, hogy pályázat keretében fúvós és vonós hangszerekkel is felszereljék az iskolát a tervezett szakosztályok számára, ám ennek kapcsán Boncidai Csaba elárulta, hogy ez az ügy kicsit döcögősen halad, mivel kevés, hangszerforgalmazásra szakosodott illető, cég van.

A szakosztályokat, illetve helyesebben szakcsoportokat első osztálytól szeretnék beindítani – a polgármester szerint ha korán feltérképezik, hogy egy gyereknek milyen az érdeklődési köre, mire van tehetsége, az hasznos tud lenni, és a román oktatási rendszer bizonyos problémáira is megoldást tud jelenteni. Szerinte nem kell erőltetni, hogy minden évfolyamon megteljen egy-egy sport- és művészeti szakosztály, lehet több évfolyamot összefogó csoportokat kialakítani.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy nem „individualisták”, nyitottak arra, hogy máshonnan érkező tanárok segítsék a munkát, önkénteseket vagy külföldi oktatókat is szívesen látnak majd.

A szakosztályok elindítása reményében az épületet nemcsak felújították, hanem bővítették is, hogy később se legyenek helyszűkében. Az elöljáró kifejtette, az a céljuk, hogy az iskola egy kellemes hely legyen, ahol a gyerekek jól érzik magukat, de ahol nevelik is őket, és ennek érdekében remélik, hogy a kormány bővíti az étkeztetési lehetőségeket – melyhez a település is hozzájárulna anyagilag, így a diákok az iskolában ebédelhetnének, és délutáni programok keretében egészíthetnék ki az oktatásukat, a nevelésüket akár este hat óráig.

A délutáni program kapcsán azt is elmondta a polgármester, ha ezt sikerül a tervek szerint megvalósítani, a szülők válláról is nagy terhet vennének le, hiszen most sokan Zilahra viszik sportolni, rajzolni, táncolni, magánórákra a gyerekeiket.

A magánórák időt, pénzt és energiát is jelentenek a családoknak, ezt a helyzetet szeretnék orvosolni a kibővített iskolával.

Szilágyperecsenben a mintegy 2800 lakos több mint háromnegyede magyar •  Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen Galéria

Szilágyperecsenben a mintegy 2800 lakos több mint háromnegyede magyar

Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen

Egyre többen vállalnak harmadik-negyedik gyereket

Szilágyperecsenben a mintegy 2800 lakos több mint háromnegyede magyar. Közigazgatásilag még három kisebb, román többségű falu tartozik a központhoz: Szilágybadacsony, Somlyószécs és Kisperecsen, a teljes község mintegy 3800 lakosából 57 százalék vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

A szi­lágyperecseni iskola két tannyelvű: vannak magyar és román osztályok is, ám a polgármester kiemelte, hogy a román osztályokat gyakran a roma gyerekek „mentik meg”, nélkülük évek óta nem lenne elég román diák, hogy osztályt indítsanak.

A magyar gyerekek létszáma kapcsán Boncidai Csaba elmondta, hogy természetesen, mint a térség sok más településén, az utóbbi években ők is érzékeltek létszámcsökkenést, de optimisták. „Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több az olyan szülő, akik vállalják a harmadik-negyedik gyereket – nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan, öntudatosan. Ezeknek a szülőknek alternatívákat kell teremtenünk, például ezért működik nálunk több mint tíz éve hat óvodai csoport is hosszabbított programmal, délután hat óráig. A környező községekből is sokan hozzák ide a gyermeküket” – ismertette Boncidai Csaba.

A polgármester hangsúlyozta, hogy szeretnék segíteni a dolgozó szülőket, törekednek arra, hogy segítség őket abban, hogy megtalálják az egyensúlyt a család és munka között, egyik se menjen a másik rovására, szeretnének egy olyan világot teremteni, ahol a család és a munka „párhuzamosan tud menni”.

„Ha művész lennék, úgy jelenítenék meg nagyon sok szilágyperecseni édesanyát, hogy egyik kezével fogja a gyerekét, gyerekeit, a másikkal a munkakönyvét” – érzékeltette sajátos módon az elöljáró. Ugyanitt kiemelte: amellett, hogy nagy figyelmet fordítanak a gyerekek oktatására és nevelésére, a jövőben szeretnének a felnőttoktatásra is koncentrálni. Szerinte azok az ügyek, amelyeken dolgoznak, nagyon fontosak, lényegesek ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak elmenni, hogy „otthon maradjanak”.

A járványhelyzet előnyei

A felújítás jelenleg 98 százalékon áll, ami annak is köszönhető, hogy az online oktatás idején a munkások nyugodtan tudtak az épületen dolgozni. Az online oktatás kapcsán Boncidai Csaba azt is megjegyezte, hogy ennek apropóján is pályáztak, így januárban minden gyerek kapott egy táblagépet, és két évig valamennyi diáknak van ingyenes internet-hozzáférése.

Bár szeretnék, hogy a gyerekek visszatérjenek az iskolába, örülnek, hogy felkészültek arra a lehetőségre is, ha esetleg a jövőben a digitális oktatás hangsúlyozottabb figyelmet kap, mint a világjárvány előtt.

A szakosítás kapcsán már többször is megfogalmazták az igényüket, de eddig negatív választ kaptak a minisztérium részéről. Remélik, hogy ha kész lesz az épület, fel lesz szerelve minden szükséges eszközzel, akkor végre megkapják a pozitív választ. Boncidai Csaba azt is hozzátette, hogy az esetleges negatív válasz sem fogja őket eltántorítani: akkor más utakat talál terveik megvalósítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét