A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem közölt arra vonatkozó információkat, hogy az árvaházakban dolgozó személyzet egyes tagjai gyermekkereskedelemmel foglalkoztak volna – így reagált Ana Costea volt munkaügyi miniszter utódja, Dragoş Pîslaru jelenlegi tárcavezető egy televíziós műsorban tett kijelentéseire, ahol arról beszélt: fennáll a gyanú, hogy egyes árvaházakban gyermekkereskedelem zajlott.
2016. július 19., 17:002016. július 19., 17:00
2016. július 19., 17:082016. július 19., 17:08
A volt tárcavezető közölte: a sajtóban megjelent információk nyomán tavaly szeptember 26-án ellenőrzést rendelt el az intézményekben. A SRI naponta közölt tájékoztatást, azonban egyetlen egyszer sem közölt olyan információt, amely gyerekkereskedelemre vonatkozott volna. Mint kifejtette, 2300 intézményben rendelt el ellenőrzést, amely minden egyes intézményben két napig tartott.
Dragoş Pîslaru még vasárnap közölte, hogy nyomozást rendeltek el, miután fölmerült a gyanú, hogy több, Románia déli részén működő árvaházban is gyerekkereskedelem zajlott. A miniszter azt mondta, hogy a nyomozás megkezdése előtt a hírszerző szolgálatoktól kapott erre vonatkozó tájékoztatást.
A tárcavezető szerint 4-5 olyan intézmény lehet, ahol gyerekkereskedelemmel gyanúsítható a személyzet, de van olyan árvaház is, ahol prostitúció gyanúja miatt nyomoznak a hatóságok.
Pîslaru elmondta, 2014 áprilisa és 2014 júliusa között 96 ellenőrzést hajtottak végre 61 árvaházban és 35 családi jellegű intézményben, és három esetben merült fel annak a gyanúja, hogy a személyzet prostitúcióra kényszerítette a gondjaira bízott gyerekeket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!