Gyanakvás magvai: Obamánál is tiltakozna Tăriceanu

Éles hangvételű szenátusi nyilatkozatban kérné számon Călin Popescu-Tăriceanu, a felsőház elnöke az Egyesült Államok elnökén, szenátusán és külügyminisztériumán Jame Pettit chișinăui amerikai nagykövet nyilatkozatát, amelyben leszögezte: Románia és Moldova egyesülése nem jelentene praktikus megoldást a jelenlegi gondokra, ezért a Moldovai Köztársaságnak önálló államnak kell maradnia, és azt is kijelentette: Moldova nem Románia, hanem saját történelemmel bíró, többnemzetiségű állam.

Balogh Levente

2016. augusztus 31., 17:122016. augusztus 31., 17:12

A Tăriceanu által szerdán a frakcióvezetők és a külügyi bizottság elé terjesztett tervezet szerint, amelyet csütörtökön a házbizottság is megkap, a szenátus egyhangúlag elutasítja és semmisnek tekinti Pettit nyilatkozatát, függetlenül attól, hogy az magánvélemény, vagy az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontja.

A tervezet szerint a romániai közvélemény „meglepődve, aggodalommal és nagy adag elégedetlenséggel\" szerzett tudomást a nagykövet nyilatkozatáról, mivel egy olyan ország diplomatájától származnak, amellyel Románia stratégiai partnerséget alakított ki, amelyhez lojálisan és a kölcsönös tisztelet jegyében viszonyultak.

Johannis: mélyítsük a stratégiai partnerséget!
Az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partneri viszony elmélyítését célzó tervek kidolgozására szólította szerdán Klaus Johannis elnök a román diplomatákat a diplomáciai testület értekezletén elmondott beszédében. Az államfő szerint a stratégiai partnerség a román külpolitika és nemzetbiztonság szilárd tartóoszlopa. Hozzátette: egyre nyilvánvalóbb, hogy Románia biztonságos és kiszámítható ország a szomszédságban tapasztalható nehézségek közepette.

A szöveg szerint a nyilatkozat „fájdalmas emlékeket\" idéz, amikor a tervezetben „román földnek\" nevezett Besszarábiában a Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán „a jog erejét az erő joga vette át.\"

A nyilatkozattervezet szerint Pettit kijelentései azért aggasztóak, mert azt jelzik, hogy az Egyesült Államok ma és a jövőben is ellenzi, hogy Besszarábia „visszatérjen az anyaországhoz\".A Tăriceanu-féle szöveg szerint mindez elhintheti a gyanakvás magvait a kétoldalú kapcsolatokban. Azt is megjegyzi, senki sem hitte volna, hogy a kommunizmus idején annyira várt amerikaiak azt mondják egyszer: Hitlernek igaza volt, amikor megállapodott Sztálinnal Románia „megcsonkításáról\".

A nyilatkozatot Barack Obama amerikai elnöknek, a washingtoni szenátusnak és külügyminisztériumnak is elküldenék, és magyarázatot vár az amerikai kormánytól.

Az Egyesült Államok moldovai nagykövetsége egyébként az Unimedia moldovai hírügynökség arra vonatkozó kérdésére, hogy Pettit magánvéleményéről vagy Washington hivatalos álláspontjáról van szó, közölte: az Egyesült Államok támogatja Moldova területi integritását és szuverenitását – ez az Amerikai Egyesült Államok hosszú távú politikája. Mindeközben szerdán Nicolae Timofti elnök arra szólította fel a parlamentet, módosítsa az alkotmány 13., az államnyelvről szóló cikkelyét oly módon, hogy abban a moldovai helyett a románt jelöljék meg hivatalos nyelvként. Erről amúgy három éve az alkotmánybíróság döntött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut